Tanulságos (p)esti mese

Tanulságos (p)esti mese

A villamos váratlanul állt meg csikorgó kerekekkel, rángatózva… Az utasok még csak fel sem néztek telefonjaikból. Amikor a villamosvezető közölte a hangosbemondón, – hogy a jármű műszaki okok miatt nem közlekedik tovább –, éppúgy hidegen hagyta az őket mint az a tény, hogy a közeli nyugdíjas-klubban Balázs Pali fog fellépni élőben.

Magyar Menedék - Tepe

A vezető által közölt információt egyedül a bliccelő hallotta, mert ő – paranoiájának köszönhetően – nem zárta el magát a külvilágtól, és nem használt fülhallgatót. Az ablakhoz lépett, kinézett és felmérte a terepet. Először is azt akarta megtudni, vannak-e a megállóban ellenőrök, másodsorban pedig azt, hogy a jármű hol vesztegel.
De a megálló sehol. A villamos félúton robbant le, valahol a két megálló közt. A bliccelő arra gondolt, ez talán valami ómen lehet…Visszament a szokott helyére és várakozó álláspontra helyezkedett.

Az ablak mellett ülő egyik utasnak feltűnt, hogy a villamos már egy ideje nem megy tovább. Kérdőn nézett szét, kitől tudhatna meg valamit, de mindenki leszegett fejjel a telefonját masszírozta.
Egy kamaszkorú lány szólt félhangosan a szemben ülő középkorú nőhöz.

– Anya…! Most olvastam a Facebookon, hogy a 24-es villamos nem közlekedik a Nagyvárad-tér és a Keleti-pályaudvar közt. Mi is arra megyünk, nem…?

– Igen kislányom, arra megyünk, de előbb hadd írjam meg apádnak, hogy ma nem főzök, mert megesszük a tegnapi paprikás krumplit. Várj egy kicsit… Krisztusom… Hiszen ezek, mi vagyunk! Velünk állt le a villamos! Most mit csináljunk?

– Semmit anya, én már lájkoltam…

– Akkor is, ez tarthatatlan állapot, hogy ezek a rohadt villamosok napi szinten lerohadnak! És mindig akkor, amikor fontos ügyeket kellene elintézni… Fogok beszélni apáddal, és bepereljük a BKV-t már csak azért is, mert a villamosokon nincsenek konnektorok és a telefonom mindjárt lemerül! Gizi néni ígérte, hogy délután feltölti a csokis kuglóf receptjét… és én lemaradok róla! Ezt nem hiszem el…!

A nő fennhangon, már-már hisztérikusan folytatta volna egyéni sérelmeit, de a bliccelő közbevágott.

– Kérem, asszonyom! Higgadjon le! Nem lesz semmi gond, hamarosan elindulunk! Ne keltsen pánikot, ne hisztériázzon!

– Maga csak ne szóljon bele! Itt várakozunk, nem történik semmi! A kislányomnak sürgősen orvosi segítségre van szüksége! Bele sem merek gondolni, mi lesz ha nem érünk oda időben…

A bliccelő némi bűntudattal kérdezte:

– Mi baja a lányának? Súlyos…?

– Igen, nagyon! Kötözésre kellene vinnem a Balesetibe, mert tegnap lehorzsolta a térdét gördeszkázás közben. Éppen a barátja képét lájkolta, amikor nekiment egy lámpaoszlopnak. De a férjemmel be fogjuk perelni az ELMŰT-t is, amiért nem raknak ki figyelmeztető táblákat az oszlopok elé. Képzelje el, mi lenne ha minden gördeszkán fészbúkozó fiatal, teli arccal nekicsapódna az ő rohadt culápjainak. …A villamosvezetőt is bepereljük, mert nem képes minket tájékoztatni arról, mi lesz a továbbikban.

A bliccelő nyugodtan hallgatta végig a túlsúlyos nő sirámait. Megnyomta az ajtónyitó gombot és leszállt. Hátra sem nézett, csak ennyit mondott:

– A vezető már régebben szólt, hogy a villamos műszaki okok miatt nem közlekedik tovább…

Az ajtó becsukódott a bliccelő mögött.

A beszélgetés hallatán a villamoson rekedt emberek szinte azonnal észbe kaptak. Az iménti szóváltásról készült videót feltöltötték a YouTube-ra, majd egymástól próbálták megtudni, mi történhetett és hol lehetnek.

– Én évekig taxiztam! Valahol az Orczy tér és az Elnök utca között lehetünk – szólt egy szakadtabb küllemű férfi, aki egy csíkos szatyrot fogott a hóna alatt.

A jármű hátuljából egy tudálékos hang közölte: Ideje lenne leszállni, mert ez a vacak ma már úgysem megy sehová!

A közelebb ülők felálltak és megnyomták a gombot, azonban az ajtók nem nyíltak ki. Az ajtónyitó gomb megmakacsolta magát, nem engedelmeskedett sem a műkörmöknek, sem a retkes segédmunkás ujjaknak. Az utasok rádöbbentek: el vannak zárva a külvilágtól és wifi sincs!

A hangulat fokozódni kezdett. Egyre hangosabban szidták, szapulták a BKV-t, amikor egy festékes nadrágot viselő férfi felállt az ülésre. Hangosan csendet kért, majd elcsukló hangon közölte:

– Eltűnt… A villamosvezető… Eltűnt…

A villamoson rekedt tömeg elnémult. Az áporodott levegőben tapintani lehetett a feszültséget. Odakint sötétedni kezdett. A villamost hamarosan körbevette az éj sötétje, és néhány éhező hajléktalan horda…

A villamos leghátuljában húzta meg magát egy kisgyermekes anyuka, aki eddig igazán fel sem fogta mi történik körülötte. Számára nem volt elfogadhatatlan az, hogy a villamos ilyen időközönként közlekedik, hiszen a kis tanyára -ahonnan jöttek-, szintén csak naponta egyszer jött a busz. Naivan vette tudomásul, hogy a villamos csak reggel megy tovább. Neki nem volt okostelefonja. Ellenben volt ásványvize és párizsis zsömléje.

Ő is a balesetibe igyekezett kislányával együtt, mert a körzeti orvost, aki félórányi biciklizésre lakott, lecsukták a törvényileg előírtnál nagyobb űrtartalmú üvegzseb használata miatt.

– Anyuci, én nagyon félek… Bárcsak itt lenne édesapám, de te soha nem mesélsz róla – suttogott a kislány és még szorosabban ölelte magához a mankóját – te is hallod azt, amit én? Ezek farkasok? Meg fognak enni minket?

– Édesapád egy bátor katona, aki a hazát szolgálja. Amikor megtudta, hogy terhes vagyok veled, akkor elment, hogy még jobban és még bátrabban szolgálhassa a mi kis hazánkat, és azóta nem láttam… Neked is bátornak kell lenned! – válaszolta az anyuka.

– Nem lesz semmi baj kicsim, nyugodj meg – ült hozzájuk egy őszes hajú nő, aki kockás inget viselt – tudod én egy iskolában tanítok ilyen korú gyerekeket, mint te. Annyit elárulhatok neked: Budapesten nincsenek farkasok! Csak alulfizetett pedagógusok, szar egészségügyi rendszer, szarabb életszínvonal, és még szarabb tömegközlekedés.

A kislány és anyukája, értetlen, üres tekintettel, leesett állal bámultak a kockás inges nőre. Az pedig folytatta:

– Ezek nem farkasok, hanem perifériára szorult, lezüllött csőcselékek, de a távműködtetésű ajtók elég erősek, kibírnak bármilyen támadást. Ha nem lehet felszállni, akkor le sem lehet!

– Sikerült! Hála az égnek, sikerült! El tudtam húzni az egyik ablakot! De a rés nagyon kicsi, csak egy gyerek fér ki rajta! Ő talán megmenekülhet… – ujjongott egy férfihang a villamos elejéből.

Az utasok tolongani kezdtek. A legelső jelentkező természetesen a túlsúlyos nő volt. Tolakodva követelte, hogy az ő gyermeke meneküljön ki először a szabad levegőre, mert a telefonja lemerült, és üzenni kell a férjének, a Lajosnak, hogy a paprikás krumplit saját magának kell megmelegítenie.

– Nem elég, hogy az idióta kislánya a gördeszkán is fészbúkozik és a még hülyébb szülei pereskedésének köszönhetően valószínűleg nem egy ELMŰ-s segget fognak szétrúgni?! Nem elég, hogy a villamosvezető állása is veszélybe kerülhet?! Nem elég, hogy minden villamoson lesz konnektor?! Mi a francot akar még!? – fakadt ki egy, eddig békésen üldögélő, idős utas – én is jogot formálhatnék arra, hogy itt hagyjam ezt a poklot és elsőként lépjek le innen!

– Maga? Maga aztán hova sietne vénember? – kontrázott a kiállhatatlan, pereskedésre hajlamos dagadt nő.

– A nyugdíjas klubba! Ingyenvacsora van, aztán pedig Balázs Pali-koncert lesz. Élőben! – válaszolta duzzogva az idős férfi.

A hangulat erre ismét felforrósodott nem úgy, mint a Lajos paprikás krumplija.

– Emberek, elég legyen! Ott az a szegény kislány a mankóval, ő legyen az! – szólt egy hang a tömegből.

– Úgy van, igaza van! – válaszolták többen is.

A kislány a mankóval és anyukája a párizsis zsömlével, még mindig a kockás inges pedagógus rögtönzött előadását hallgatták, amely elég randa szemszögből ábrázolta a jelenlegi oktatásügyi és társadalmi életképet. Végezetül annyit tett hozzá, hogy ha egyszer elindul ez a rohadt villamos, akkor majd elé veti magát tiltakozásképpen.

A kislány a mankóval, csak annyit értett az egészből, hogy errefelé nincsenek farkasok. Felállt az ülésről, mankójára támaszkodva, bicegve elindult a félig elhúzott ablakhoz. Közeledett a szabadulás felé. Az utasok félreálltak előtte, helyet adva a bátor, rokkant kislánynak, aki számukra is elhozhatja a menekülést. Ámulattal figyelték minden lépését. Amíg az ablakhoz ért, sokan megérintették, megsimogatták, mint valami csodatevőt, mint valami púpos gnómot, akinek a púpja szerencsét hozhat. Páran még szelfiztek is vele. Nyomában ott kísérte egyszerű, naiv édesanyja, aki szentül hitte, hogy a közlekedési egyensúly csak akkor áll helyre, ha véráldozatot mutatnak be. A kislányát fel kell áldozni azért, hogy a többi utas békében hazatérhessen a családjához, és a Lajosnak se kelljen egyedül megenni a paprikás krumplit. Szemeit könnyek lepték el. Az ő kislányából hős lesz…

A kislány az ablakhoz lépett. Az utasoktól több irányból is jöttek a biztató szavak és kérések:

– Bátor kislány vagy, hozz segítséget…

– Bízunk benned…

– Ha tudsz, hozz nekem egy gyrost, kis kólával…

– Nekem egy autogramot a Balázs Palitól…

– Te vagy minden reményünk…

– Bejelöltelek a fészbúkon…

– Fürödjél sűrűbben…

– Üzenem Margitnak: tudom, hogy a postással csal…

A bátor, de nyomorék kislány kidobta mankóját az ablakon, majd őt is kituszkolták utána. A flaszteron csattanó hang jelezte: a kislány megérkezett. Ekkor a villamos akkumulátorai lemerültek. A 24-es járat sötétségbe borult…

A kislány elbicegett a legközelebbi forgalmi irodához és előadta a sztorit a megrekedt 24-es járatról és édesapjáról, akit eleddig nem sikerült megismernie. Az ásítozó forgalmi ügyeletes végighallgatta őt, aztán ezt mondta neki:

– A mentőegység úton van. Hamarosan viszontláthatod édesanyádat! Az apád dolgában már sajnos nem vagyok ilyen biztos, de azért drukkolok neked. Most pedig menj, légy szíves, és hozz nekem az automatából egy hosszú kávét, és két sajtos stanglit a pékségből. Adok egy bögrét, mert azok a szemetek visszapakolják a koszos műanyag poharakat a kávégépbe.

A kislány elbicegett kávéért és sajtos stangliért. Útközben leült egy kapualjban a lépcsőre kezében a bögrével. Másik kezében a mankóját fogta. Az arra járó emberek szó nélkül hajigáltak pénzt a bögrébe anélkül, hogy ránéztek volna. A nyomorék, de hősies kislány örült a pénznek, bár számolni nem tudott.

Mire visszaért a kávéval és a sajtos stanglikkal, addigra édesanyja is ott volt a forgalmi irodán, a többiek a villamosról meg már elmentek haza. A villamosvezető is meglett tökrészegen a sarki borozóban.

A kislány levonta a konzekvenciát: hiába vagy hősies, hiába az elszántság, hiába hordasz kockás inget… Ez mind semmit sem ér, ha egyedül kell megenned a paprikás krumplit, nem juthatsz el a Balázs Pali koncertjére, és soha nem tudod meg, ki az édesapád.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »