„Tanúim lesztek” tanítvány- és vezetőképzés

Folytatódik a lelkésztovábbképzés

Dátum
2024. április 14., 19:00 –
2024. április 18.
Helyszín
SDG Konferenciaközpont
Balatonszárszó, Csárda u. 41.
Mutasd a térképen →
+ Naptárhoz adom

„»A Tanúim lesztek« képzés célja, hogy olyan bibliai látásmódot adjon, amelynek fényében képesek leszünk életünket Isten teremtő munkájával összefüggésben látni és felfedezni, hogy ő hogyan tesz áldássá környezetünk számára, hogy hogyan akarja általunk megmutatni szeretetét a körülöttünk élőknek” – írják a szervezők.

A képzés leírása: Jézus a középpont. Az evangélium történetének ő a főszereplője. A megváltás Krisztusban megy végbe. A világ történelmének az ő története adja a magyarázatát. Ebben a képzésben azért tanulmányozzuk az evangéliumot, azaz a Jézusról szóló jó hírt, hogy azt a saját életünkre alkalmazva, mély meggyőződésünkké váljon az evangélium üzenetének igazsága és életünket formáló hatalma. A „Tanúim lesztek” képzés célja, hogy olyan bibliai látásmódot adjon, amelynek fényében képesek leszünk életünket Isten teremtő munkájával összefüggésben látni, és felfedezni, hogy ő hogyan tesz áldássá környezetünk számára, hogy hogyan akarja általunk megmutatni szeretetét a körülöttünk élőknek. A képzés az evangélium megértésének és alkalmazásának négy fő szakaszán vezet bennünket végig. Az első a bibliai narratívára összpontosít azért, hogy – megismerve Isten nagy történetét a teremtett világgal – el tudjuk abban magunkat helyezni, megértve – mint egy drámában – a saját szerepünket. A második szakaszban arra törekszünk, hogy mindaz, amit megértettünk az evangéliumról, életet, szívet formáló erővé váljon bennünk. Az evangéliumnak ez a személyes alkalmazása arra épül, hogy hisszük, hogy a Szentlélek, Igéje által folyamatosan alakítja gondolkodásunkat, jellemünket és cselekedeteinket. A harmadik szakasz abban jelent segítséget, hogy elsajátítsuk azt a látásmódot, amely képes az egyházat tágabb, vagyis Isten missziójának összefüggésében látni. Ez azért fontos, mert Isten országának a perspektívája az, ami kellő távlatot és motivációt ad arra, hogy a misszió élethivatásunk legyen és maradjon. Végül a képzés ahhoz segít hozzá, hogy Isten népének nagy küldetését alkalmazni tudjuk saját hivatásunkra nézve. Ez az utolsó szakasz azt munkálja, hogy úgy tudjunk a munkánkra és a munkahelyünkre tekinteni, mint ahol Krisztust szolgáljuk, ahová ővele és az ő küldetésével megyünk.

A képzés kreditértéke: 33 kredit (25 OTKT-kredit)

A képzés előadói:

  • Dani Eszter református lelkipásztor
  • Harmathy András református lelkipásztor
  • Lovas András református lelkipásztor, a Dunamelléki Református Egyházkerület misszióreferense
  • Végh Miklós református lelkipásztor

Résztvevők száma: max. 25 fő

Jelentkezési határidő: 2024. március 3. (vasárnap) éjfél

Továbbképzési hozzájárulás: 16 000 forint/fő

Kérjük, hogy a továbbképzési hozzájárulást az alábbi számlaszámra utalják át: Dunamelléki Református Egyházkerület: 10405004-00026929-00000006

Közlemény: a jelentkező nevét, a kurzus rövid címét és időpontját kell megadni (Példa_Béla_Tanúim Lesztek_2024.04.14–18.)

Jelentkezési felület: regisztrálni ide kattintva tud

A részvétel feltétele: a kurzus teljes időtartamán (elejétől a végéig: vasárnap vacsorától, 19 órától, csütörtök ebédig, 13 óráig) való jelenlét és C. G. Bartholomew és M. W. Goheen A nagy történet című könyvének az elolvasása.

Részvétel rendje: a képzés a missziói alapismeretekre épít, ezért a jelentkezés után a leendő résztvevők egy, a képzés témaköréhez szorosan kapcsolódó kérdőívet töltenek ki, amely alapján a képzés vezetői további feladatokkal és olvasnivalókkal látják el a résztvevőket.

A jelentkezésen túl a képzésen való részvétel feltétele a kérdőív kitöltése, valamint a kijelölt cikkek, könyvek elolvasása és a gyakorlatok elvégzése.

További kérdéseivel forduljon Dani Eszterhez a dani.eszter@reformatus.hu e-mail-címen vagy a +36-30-456-6984-as telefonszámon.

A „Tanúim lesztek” tanítvány- és vezetőképzésről bővebb információt, interjúkat a képzés honlapján talál.

A Lovas Andrással készült interjú a „Tanúim lesztek” kurzusról itt olvasható.

A képzéssel kapcsolatos beszámolót itt érhetik el.