Tanúból vádlott lett és bíróság előtt áll már a darnózseli feleséggyilkos testvére

Tanúból vádlott lett és bíróság előtt áll már a darnózseli feleséggyilkos testvére

Előkészítő ülést tartottak a darnózseli N. János nővérének ügyében, akit hamis tanúzással vádolnak, mert e szerint alibit próbált igazolni a gyilkosság miatt végül elítélt hentesnek. A felesége megölése és a holttest horrorisztikus eltüntetése miatt jogerősen 21-re ítélt N. János testvére szerint ő is ártatlan és a fivér is.

Ahogy megszületett a Kúrián 2020 októberében a jogerős ítélet – ami a korábban kétszer felmentett, egyszer 7 évre ítélt feleséggyilkost 21 évre küldték a rács mögé –, az áldozat bátyja és sértetti képviselője azt nyilatkozta: megteszik a feljelentést az elítélt testvére ellen. A nyomozás hamis tanúzás miatt tavaly tavasszal indult és a Győri Járásbíróságon ma F. Csilla állt vádlottként 

F. Csillát minden alkalommal figyelmeztették arra, hogy közvetlen hozzátartozóként élhet a mentességi jogával a 2014-ben történtekkel kapcsolatban. Ennek ellenére tette vallomásait arról, hogy testvére az áldozat megölésének időszakaszában nála járt Mosonmagyaróváron. Erről még az a bíróság is kimondta Tatabányán, hogy hazugság, amelyik az emberölés vádja alól felmentette N. Jánost. Ezt mondta ki: „A szakértői véleményben tehát egyértelműen rögzítésre került, hogy a rendelkezésre álló hívások időpontjában a vádlott telefonja nem volt abban a körzetben, ahol F. Csilla lakott. Az sem lehetett, hogy a vádlott fent van a lakásban, a kocsi pedig ott, mert a mobiltelefon akkor is a környezetében lett volna. Ki van tehát zárva, hogy ott lett volna a hívások időpontjában”. 

A tanú először azt vallotta: 8-kor járt nála N. János, és 20-40 percet ketten voltak lakásban. Majd azzal szembesítették, hogy 7 perccel 8 után nem fogadott hívása volt a férfitől, ettől kezdve úgy fogalmazottt „8 körülre” emlékszik. Vallomását a bírósági eljárásban kétszer is megismételte.  

„Nem ismerem el a bűnösségemet” – felelte ma dr. Lappincs Szabolcs bíró kérdésére, majd arról beszélt, hogy ő annak idején, amikor először kérdezték, nem tudhatta, hogy ezt ilyen pontosan kell felidéznie. „Én a valós dolgokat mondtam el, a testvérem rendszeresen ott volt nálam és a híradástechnikai szakérőt is azt támasztotta alá, hogy akár nálam is járhatott ekkor. Nem kellett alibit biztosítanom, nem is biztosítottam volna és nem volt mire alibit biztosítani – szögezte le. 

Hírdetés

A hölgy védője az a dr. Jován László, aki N. Jánost ügyében is eljárt. Azt mondja: ha a tárgyalás érdemben elkezdődik a mostani előkészítő ülés után, indítványozza, hogy beidézzék a híradástechnikai szakértőt, mivel ő szerinte nem mondta ki egyértelműen, hogy N. János nem lehetett ekkor a testvérénél. Az akkori bizonyítás egyébként nem is ezt a kérdést vizsgálta, hanem azt, hogy N. János és feleségének mobiltelefonja együtt utazhatott-e Mosonamagyaróvárról Darnózselire.  

A védő N. János és F. Csilla férjét is be szeretné idéztetni, de a bíróság jelezte: jelen állás szerint erre várhatóan nem kerül sor. 

F. Csilla nem kívánt nekünk nyilatkozni, csak annyit elmondott: nemcsak magát, de testvérét is változatlanul ártatlannak tarja. 

Védője, Jován doktor pedig beszámolt arról, hogy alighanem lesz még egy bizonyítási indítványa, mert anélkül, hogy nyomozott volna ez ügyben, ismertt vált számára a két különösen védett tanú személyazonossága. Zárójelben tesszük hozzá, hogy a nevüket és a lakcímüket velünk, a sajtóval is kérdés nélkül közölte. Márpedig – amint állítja – ettől kezdve perújításra lát lehetőséget az emberölési ügyben, mert szerinte nem Csilla hazudott, hanem a két „manipulált” védett tanú, és a védelemnek nem volt lehetősége őket megkérdezni.  

Kifejtette azt is, hogy egy többszörösen mérlegelt ítélet született 2020-ban, s „egy bizonyítékmérlegeléssel elvetett vallomás esetében szerinte erősen vitatható, hogy ez alapján megállapítható-e a hamis tanúzás. „Annak objektíve kell hamisnak lenni. Az egyes szempontok közül azt fogadta el a bíróság, ami a vádat támasztja alá, ami pedig nem támasztja alá, sőt kifejezetten cáfolja, azt elvetették” 

A védő korábban alkotmányjogi panasszal élt, beadványát visszautasították, ezután a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a tisztességes eljáráshoz való jog miatt. A Kúria 21 évről szóló ítéletét pedig egyszerűen bulvárszintűnek nevezte.  


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »