Tanársztrájk után: „a Klik megszüntetése csak látszat”

Tanársztrájk után: „a Klik megszüntetése csak látszat”

Nem igaz, hogy a pedagógusok nem hajlandók egyeztetni, csupán két-, és nem huszonöt oldalú egyeztetéseket szeretnének – erről beszélt az MNO-nak a Teleki Blanka Gimnáziumnál tartott demonstráció után Pukli István.

Az akció sikeres volt – jelentette be szerdán, kilenc óra előtt nem sokkal a zuglói Teleki Blanka Gimnáziumnál Pukli István igazgató, s köszönetet mondott a forgalmat leállító rendőröknek, akik segítették a polgári engedetlenségi akciójuk megtartását. Az egyórás sztrájkot továbbiak követhetik majd – erről már az MNO-nak beszélt a pedagógustüntetések ismert arca, mint megjegyezte, korábban is elmondták, hogy nem csupán egyszeri kiállás lesz az egyórás munkabeszüntetés.

Korábban írtunk róla: március 15-én bocsánatkérésre szólította fel Orbán Viktort és Áder Jánost az igazgató, ennek elmaradása esetére egyórás sztrájkot helyezett kilátásba. A bocsánatkérés kapcsán a kormányfő a Népszabadságnak arról beszélt: ő tréfának fogta fel a dolgot, olyan viccesen hangzott az egész. A március 30-ai sztrájk megtartása után Pukli arról beszélt portálunknak: bízik benne, hogy elég nyomatékot kap a mai nap, „és végre nem viccnek tekintik a közoktatás reformjának igényét”. Az igazgató szerint minden héten lesz valami megmozdulás, de a részletek kapcsán türelmet kért. Hozzátette, minden időben ki fog derülni.

Pukli szerint nem arról van szó, hogy a pedagógusok nem hajlandók tárgyalni, csupán két-, és nem huszonöt oldalú egyeztetéseket szeretnének. A Klik bejelentett megszüntetése szerinte csak látszat, és nem ígértek semmit. Leszögezte viszont: nem szeretnék feltétlenül, hogy az önkormányzatokhoz visszakerüljenek az iskolák, ő maga hisz az állami fenntartásban.

Beszámoltunk róla: szerdán országszerte egyórás munkabeszüntetést tartottak a pedagógusok a Tanítanék mozgalom felhívására. A reggel 8 és 9 között demonstráló tanárok akciójához előzetesen több mint 150 iskola csatlakozott.

A Teleki Blanka Gimnáziumnál készített videónkban Pukli mellett megszólalt egy tiltakozó pedagógus is, illetve az iskola egyik diákja, aki elmondta: egyetértenek a demonstrációval, és saját bőrükön érzik az eszközhiányt, illetve a magas óraszámok miatti leterheltséget. Kérdésünkre kijelentette, náluk a diákok nagy része kockás inget öltött, amikor ezzel lehetett kifejezni a szolidaritást a közoktatás állapotáért tüntetők mellett.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »