Tamás Sándor: Élhetővé tenni szülőföldünket

Tamás Sándor: Élhetővé tenni szülőföldünket

Kovászna Megye Tanácsa nem költségvetési években, hanem programokban gondolkodik és ennek megfelelően tervez – mondotta Tamás Sándor önkormányzati elnök tegnapi rendkívüli sajtóértekezletén, amelyen kiértékelte a tavalyi évet, súlyos bírálatokat fogalmazott meg a kormányról, és ismertette a következő időszakra szóló terveit.

Tamás Sándor vázolta a jelenlegi bizonytalan országos helyzetet. Az elmúlt három év alatt négy miniszterelnöke volt az országnak és több mint hetven minisztere a kormányoknak. A szállításügyi miniszterek ígéreteinek dacára kilométerben mérve tavaly több autópályaszakaszt zártak le, mint amennyit megnyitottak. A bukaresti kormány működése iskolapéldája annak, hogyan nem szabad egy országot vezetni, mutatott rá a tanácselnök, hozzátéve, a kabinet teljes bizonytalanságban tartja az országot. A kormány jelentős pénzforrásokat vont el az önkormányzatoktól tavaly év elején, majd év közben nem teljesítette finanszírozási kötelezettségét a megyei gyermekvédelmi és szociális háló fenntartására. A megyeháza három alkalommal egészítette ki a szociális rendszer költségvetését. Évek óta akadoznak a közbeszerzések, fékezve az infrastruktúra-fejlesztési programokat. Például a hulladékfeldolgozó központ kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás közel két évet tartott.

Eltelt egy hónap az évből, és még mindig nincs költségvetése az országnak. Az elnöknek az az érzése, azért húzzák az időt, hogy az első három hónap teljen anélkül, hogy komolyabb kormányzati erőfeszítést kelljen tenniük. Most takaréklángon működnek, a tavalyi költségvetés tizenketted ré­széből.

Az év első felében Románia tölti be az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét, ami jó lehetőség lehetett volna arra, hogy ráirányítsák a figyelmet az országra, ám eltelt egy hónap, és csak annyi történt, hogy valójában sikerült ráirányítani a figyelmet Romániára, de úgy, hogy nevetségessé tették magukat, véli az elnök.

A helyzetelemzés után Tamás Sándor rátért a tervekre. Ilyen körülmények között nehéz tervezni, de hangsúlyozta, nem költségvetési években, hanem programokban gondolkodnak. Elsőként a makroregionális fejlesztéseket említette. Újjáépítik az erdővidéki utakat, melyek hossza mintegy 50 kilométert tesz ki. Brassó Megye Tanácsával közösen aláírták a finanszírozási szerződést a Málnásfürdőtől Baróton és az ágostonfalvi hídon át Szászmagyarósig vezető út, Hargita Megye Tanácsával pedig a Ba­rótról Vargyason át Székelyudvarhelyre vezető út felújítására. A közbeszerzések idén zajlanak.

Hírdetés

Az értekezleten jelen levő Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke jelezte, az idei esztendő a közbeszerzések éve lesz. Tamás Sándor hangsúlyozta, nemcsak útépítésről van szó, hanem Erdővidék felzárkóztatásáról is. Az utakon nem csak elmenni, hanem vissza­felé jönni is lehet, és remélik, hogy sokan hazatérnek. A kistérségre más programokat is kiterjesztenek. Erdővidék mellett Orbai­székre is figyelnek. Megvan a Maksa és Lécfalva közötti út, most a Nagyborosnyóról Nagypatakra vezető út korszerűsítése következik. Remélik, hogy mielőbb elkészül a vidombáki repülőtér. Erre fel kell készülnie Háromszéknek, hisz a légikikötő kiszolgálja térségünket is. Bővíteni kell a megye turisztikai kínálatát.

Fejlesztik a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházat. Területén új tüdőkórházat, valamint mágneses rezonanciás vizsgálati és stroke-vészhelyzeti központot építenek és szerelnek fel. A jövőtervezés nemcsak arról szól, hogy mit szeretnének tenni, hanem ennél fontosabb, miért, meg tudják határozni a célt. Nem csupán azért, hogy valamely programból támogatást nyerjenek, hanem a célból, hogy szülőföldünket élhetővé tudjuk tenni. Ehhez igazítják az elképzeléseket. Tervezik a 2020 és 2030 közötti időszakra a fejlesztési programot. Egyik támpont a vidékfejlesztés, élhető vidéket szeretnének elérni. A háromszékiek fele vidéken él, a városiak fele is napi rendszerességgel kapcsolódik a faluhoz, tehát a megye háromnegyede érdekelt abban, hogy fejlődjék a vidék. A kistérségek, egykori székek esetében a városoknak mozdonyszerepet kell betölteniük. Minden városra van segítőkész elképzelésük: a háromszéki települések modernizációs programja.

Igyekeznek kihasználni az uniós pályázati lehetőséget a vidéki települések víz- és csatornahálózatának kiépítésére, amit 2030-ig be szeretnének fejezni. 101 millió euró értékű pályázatról van szó. Szerződést kötöttek egy pályázatíró céggel, s idén be is nyújtják a pályázatot. A megyeháza átvállalta a települések helyett az önrészt, mondotta az elnök.

Az európai uniós és romániai pályázatok mellett magyarországi pályázati rendszerben is részt vehet a vidék. Tamás Sándor úgy érzi, talán elmúlt a száz év erdélyi magány, hiszen 1921 óta a vidéken élőktől folyamatosan elvettek. Most lehetőség van egyszerre három helyre pályázatot benyújtani. Ezt segítik tudással, információval.

Igen fontos a közösségépítés, támogatják a kutatást, kulturális intézményeinket, hisz azok határozzák meg egy nemzet identitását. Tamás Sándor közölte, Bukarest után Sepsiszentgyörgyön és Kovászna megyében fordítják az egy főre eső legtöbb kulturális támogatást az országban. Az elnök elmondta, hazai források hiányában uniós pályázati pénzből igyekeznek fejleszteni. Az elöljáró kö­zölte, öt év alatt több pénzt hívtak le az Európai Uniótól, mint amennyit a román kormányok ötven év alatt betruháztak Háromszéken.

Szekeres Attila / Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »