Tállai: az MNB által létrehozott vagyon a magyar nemzeti vagyon része

Az öt éve ezen a napon kihirdetett alaptörvényre emlékezéssel kezdte meg ma ülését az Országgyűlés. Ezután azonban már aktuális téma következett: az MNB alapítványainak botrányáról kezdtek el beszélni a képviselők. 

Elsőként a jobbikos Volner János szólalt fel erről az ügyről. Neki válaszul Tállai András államtitkár azt mondta: “a magyar nemzeti vagyon része az MNB által létrehozott vagyon”, az MNB pedig csak a jogszabályoknak van alárendelve. Az LMP-s Schmuck Erzsébet is arról beszélt: az elmúlt hónapokban nem volt olyan parlamenti ülés, amelyen ne kellett volna szót ejteni az MNB botrányairól, eközben pedig sem az MNB, sem a kormánytöbbség, sem a jegybank parlamenti többség által kinevezett felügyelőbizottsága nem tett semmit. Neki Tállai már rövidebben lerendezte a választ: “a Jobbik után az LMP is támadást indít Magyarország független, az Országgyűlés alá tartozó jegybankja ellen. és csak beszélnek, beszélnek, de egyetlen törvénysértés gyanúját sem tudják felmutatni”.

Tóbiás József (MSZP) arról beszélt: amíg a kiváltságosoknak ötmillió forintos fizetés jut, addig az időseknek 0,9 százalékos nyugdíjemelést kínálnak. Csak a Fidesz ünnepli az Alaptörvény kihirdetésének évfordulóját, a népnek nincs oda ünnepelni – fogalmazott.

A parlament mai napirendjén ezen kívül a kormány kérdezése szerepel, valamint több törvényjavaslat előkészítése a holnapi szavazásra. Most változtathatnak például a korábban alkotmányellenesnek ítélt jegybanktörvény-módosításon, az eredeti javaslatnál szűkebb lehetőséget hagyva a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított gazdasági társaságok adatainak titkosítására.

Szerző: VG Online


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »