Talentumaink fényezői

Talentumaink fényezői

Állami segítséget kapnak a tehetséges magyar fiatalok a Lajta és a Berecki-havasok között. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó létrejöttét Magyarország Kormánya szorgalmazta.

Célja a magyar nyelvterület tehetségeinek felkutatása és szakmai kiteljesedésük elősegítése. Küldetésük, hogy a fiatal kortárs művészet teljesítményeit ne csak Budapest és a nagyobb magyarországi városok, hanem minél több magyarlakta település közönsége megismerje. Orbán János Dénes programvezetőnek, oktatónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

– Programvezető Úr, a tehetséggondozással Önök a művészet erejét – a különböző művészetekét – óhajtják a nemzet megerősítésének szolgálatába állítani. Eddigi tapasztalatai szerint van-e elegendő tényleges hatóerő ehhez a magyar kortárs művészetben?

– A magyar művészetben – mint mindig – most is nagy erő, nagy potenciál van, rengeteg a tehetség, rengeteg jó mű születik. Ami a gyengeségünk, az a megosztottság, a szervezetlenség, az, hogy nem teszünk meg mindent az érvényesülésért. Olyan világban élünk, amikor a performens menedzsment elengedhetetlen ahhoz, hogy a médiazajban, a celebek világában az igazi művészetnek is markáns jelenléte legyen. Nos, ebből eddig nem vizsgáztunk jelesre. A leggyengébben talán a kortárs magyar irodalom áll, amely a rendszerváltás után a közönség jelentős részét elveszítette. Új módszerekre van szükségünk, új stratégiákra, hogy a közönséget visszanyerjük és ne csak az állam jóindulatára legyünk utalva. A Tehetséggondozó első programja, a szépirodalmi, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia nevet viseli. Nos, az Előretolt Helyőrség irodalmi mozgalom Erdélyben már bebizonyította, hogy mindez lehetséges. Olyan nemzedékek nőttek föl, akik alkotás közben a fellegekben járnak, de amikor érdekeiket kell érvényesíteni, két lábbal a földön. Kiépült egy jól működő intézményrendszer, és évtizedekre biztosítva van az utánpótlás. Úgyhogy tapasztalat van jócskán, és mi elegendő erőt is érzünk magunkban, hogy egy, az eddigieknél hatékonyabb modellt implementáljunk a kortárs magyar művészeti életbe. Ha sikeres lesz – és nem látom, miért ne lenne az, hiszen akarat és tisztes anyagi háttér is van –, bárkinek lehet majd tanulni belőle.

– Az alkotók munkásságát bemutató médiafellépéseket, közönségtalálkozókat, előadásokat, kiállításokat, koncerteket szerveznek. Hogyan érik el, hogy az önérdek érvényesítésére kevéssé alkalmas – azaz jelképesen csak „puha könyökkel” megáldott –, de valódi tehetségekre is ráirányuljon a közérdeklődés fényköre?

– Egy halk szavú és puha könyökű alkotón is sokat segíthet a jó menedzsment. Mi majd gondoskodunk művészeink mediatizálásáról, érvényesüléséről, és megtanítjuk nekik azt, ami megtanulható. Lehet valaki jó író, de rossz előadó – és nyilván az előbbi a fontosabb. De az előadói képességeket is lehet fejleszteni, nem csak az íróiakat.

A szakirányítás, a gyakorlat, a rutin sokat segíthet. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy azok, akik a Tehetséggondozóba bekerülnek, mindenben ki legyenek képezve az érvényesüléshez.

– Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Mit tesznek azért, hogy a Szent Korona örök tartományainak távoli szegleteiben megbúvó, elvesztéshez közeli kulturális kincsek is megelevenedjenek?

– Elsősorban esélyegyenlőséget biztosítunk. Azaz a Kárpát-medence legeldugottabb településén élő tehetségnek is megteremtjük a fejlődéshez szükséges feltételeket. Áthidaljuk a távolságokat, megoldjuk a szociális problémákat, az ifjú titánok minden anyagi és eszközbeli támogatást megkapnak, ami tanulmányaikhoz, munkájukhoz, művészi kiteljesedésükhöz szükséges. Több mint két évtizedes kultúrszervezői pályafutásom során számos olyan esettel találkoztam, amikor egy fiatal poétának még verstankönyvre sem volt pénze, nemhogy laptopra, vagy – mondjuk – egy festőnek vászonra és festékre. A Tehetséggondozó azért jött létre, hogy az ilyen helyzeteket is megoldjuk, hogy átsegítsük őket a művészi pálya legnehezebb szakaszán: az induláson, hogy bebizonyítsuk nekik, a művészeti pálya nem kilátástalan és ugyanúgy meg lehet élni belőle, mint egy másik szakmából, hogy ebben az anyagias világban sem kell föláldozniuk az álmaikat. Nagyon örülök, hogy sikerült meggyőznünk a politikusokat arról, hogy ha az új Ady Endre vagy az új Munkácsy nem a fővárosban vagy valamelyik más kultúrcentrumban, hanem egy kárpátaljai faluban vagy egy alföldi tanyán bontogatja a szárnyait, ne néhány millió forinton múljon az elkallódása. Mert könnyen lehet, hogy tíz év múlva egy festményéért többet fognak fizetni, vagy egy könyve hoz ennyi profitot. Ez az intézmény egyrészt sokkal nagyobb merítési lehetőséget nyit, másrészt költséghatékonyabb is, mert komplex módszereinkkel és menedzsmentünkkel rövid évek alatt pályára tudunk állítani életképes alkotókat, akiket nem kell majd közpénzen pátyolgatni évtizedeken keresztül, hanem maguktól is boldogulnak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »