A koronavírus-járvány idén is sajátos helyzetbe hozza ünnepeinket, adventi és karácsonyi készülődésünket. Jó esetben kicsit módosít is évtizedes beidegződéseinken. A felpörgött költekezést, a sokszor észszerűtlen vásárlásokat is más összefüggésbe helyezi.
Erre figyelmeztet Michael Jäckel német szociológus. Az emelkedő koronavírus-fertőzöttség és a halálozási adatok európai megugrása miatt sokan aggodalommal tekintenek 2021 adventjére és karácsonyára. Az ünnepszociológus az európai közvéleményt – az egyházit is beleértve – arra biztatja, hogy az adventi és a karácsonyi ünnepeket minden szükséges higiéniai védőkorláttal együtt meg kell tartani, amennyire csak lehetséges. Ellenkező esetben megnövekszik a szükségtelen türelmetlenség vagy agresszivitás, és ez megrontja az ünnepet. (pro-medienm.de cikke nyomán)
A trieri szociológus reményét fejezte ki, hogy az embereket a növekvő koronaszám ellenére sem fosztja meg senki a templomi és a családi együttlétektől. Előbbi lehet, hogy csak virtuálisan, az online térben fog ismét megvalósulni, az utóbbiért pedig mindent meg kell tennünk. Ennek módja, hogy az adventi időszakban is fokozott védekezéssel élünk, oltásfelvétellel, maszk- és kesztyűviseléssel, távolságtartással, kézfertőtlenítéssel. A karácsony különleges, nemcsak éléskamrákat, játékszobákat feltöltő többletre nyújt lehetőséget, hanem a léleknek adható bensőséges hitélményre is, „amelyre oly sokan várnak, akár vallásosak, akár nem” – mondta az egyetemi tanár és a Trieri Egyetem elnöke.
Hozzátehetjük megállapításához: a magyarságot általánosságban jellemző individualizációs tendenciák ellenére ezek a családi, baráti, személyes léthorgonyok, kapcsolódások nagyon fontosak. Különösen az olyan válságok idején, mint a mostani járvány, aminek senki sem tudja megmondani egyéni és közösségi kimenetelét.
A karácsony „fontos társadalmi szünidő” – írja Jäckel. Az ünnepre készülésben a külső, anyagi és a táplálkozási szokások helyett, amelyeket leginkább a vásárlási kényszerhelyzetek, reklámpszichológiai nyomások befolyásolnak, tudatosan szoktatnunk kellene magunkat valami máshoz. Amit az európai keresztyén hagyományokat felekezetük szintjén még tartó emberek, családok, közösségek ismernek, örömmel gyakorolnak, de a többség nem.
Ebben fontos például az, hogy sokak számára az advent és a karácsony a mérlegelés ideje is lehet. Visszatekintve az elmúlt év szép és szomorú eseményeire, bizonyos életrajzi, családtörténeti, életviteli tanulságok levonására, belső mérleg készítésére is alkalmas időszak. Tartozásaink, adósságaink és nyereségeink mérlegelésére. Messze nem csak materiális értelemben. És az istenkapcsolati minőségek tekintetében is. A legbensőbb számvetésre. Amikor annyi haláleset vesz körül minket akár személyes környezetünkben, falunkban, városunkban, családunkban, az ilyen mérlegkészítés felér önmagunk megajándékozásával és odaadásával: őszinte, belső számvetésünk is lehet ünnepi pillanat – másokért.
„Az ünnep, illetve az adventi négy hét sok olyan kérdés felvetésének magaslati pontjává válhat, melyeket évente legalább egyszer felteszünk”. Nem véletlenül volt századokon keresztül az advent az Isten előtti számvetés időszaka. Legyen jelenidejűen, jótékonyan köztünk-bennünk önismeretünk, emberismeretünk és istenismeretünk javára ez az akár többszöri adventi számvetés is ebben a nagyon próbatételes járványidőszakban. Jézus példázata a gazdag emberről mára is érvényes. A gazdag ember így szól a példázatban: „Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!”. Isten azonban azt mondta neki: „Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag” (Lukács 12,19-21). Még magának is az gyűjt okosan és üdvösen, aki Isten szerint gazdagszik. Valami többre vágyik, törekszik, mint a vagyongyűjtés, a wellness, a gasztronómiai élvezetek, bulizás, élvezkedés, az önfeledt, olykor már önpusztító menekülés a valóságtól.
Minden mélységben van valami, ami magasra lendítheti a lelkünket, tekintetünket, hangulatunkat, életderűnket, napjainkat. A COVID-19 arra is késztethet, hogy ellenőrizzük saját fogyasztói szokásainkat – tanácsolja az ünnepszociológus.
A polcok roskadásig megpakolva árukkal. Ebben a bírvágyra ható, azt izgató ingeráradatban a kontrollált vásárlás és fogyasztás életbevágó. Nem ronthatja meg az ünnep minőségét az adok-kapok túlfűtött fáradalma, majd a túlzott csalódás, ha nem azt kapjuk, amire számítottunk.
Egyoldalúan, viszonzást nem várva. Életet adott Krisztusban, Szabadítót sokféle megkötözöttségünkből Fiában, a velünk az Isten minden pokoli mélységben is túlélési bizonyossággal. Az örök túlélés bizonyosságával. A kölcsönös ajándékozásnak azt kell közvetítenie a másik felé, tárgyakkal is megvallott módon: szeretlek, kitalálom, mi lenne kedves neked, mert szívvel keresem az ajándékot, nem a pénztárcámmal, nem a túllicitálás önzésével. Kreatív, Isten Lelke által vezetett találékonysággal úgy kezdd keresni a meglepetést, amivel szavak helyett is kifejezheted: szeretlek, értékellek önmagadért, mert számomra Isten ajándéka vagy! Mert az ünnep egyfajta elismerés, köszönet is – fölfelé, kifele.
Gondolkodjunk el már ma ezen, advent kezdetén, s szívszerűsítsük, ne csak szám- és észszerűsítsük adventi vásárlásainkat, karácsonyi meglepetéseinket. Ezért el kellene gondolkodnunk, hogy „minek örül igazán a párom, a gyermekem, a szülőm, a barátom”. Az ünnepszociológus szavait érdemes már ma megfontolnunk: „a több bensőségesség és személyes közelség reménye nem vásárolható meg. Istenhittel vagy anélkül az ünnep mindennek visszavételi alkalmává lehet, ami a hétköznapi életben, a Covid-19 támadásai között elveszett vagy annak tűnt”. (pro-medienm.de cikke nyomán)
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
