T.G. Masaryk köztársasági elnök losonci látogatása 1930-ban

Andrej Kiska, köztársasági elnök losonci látogatása kapcsán érdemes felidézni egy korábbi elnöki látogatás néhány részletét, melyre hosszas előkészületek után 1930 szeptemberében került sor. Losonc történetében először akkor történt meg, hogy köztársaság elnök tett benne látogatást.

 

Masaryk Nógrád megyében

 

T.G. Masaryk Alsósztergován. Forrás: Národný týždenník kiadványa, reprodukció: Puntigán József.

 

T.G. Masyrk Kékkőn. Forrás: Národný týždenník kiadványa, reprodukció: Puntigán József.

 

T.G. Masaryk Nagytapolcsányból indulva 1930. szeptember 12-én délben érkezett Kékkőre, majd Alsósztregova, ahol Madách sírját koszorúzta meg és találkozott madách Imre unokájával is. Innen Szennán és Ábelfalván kora este érkezett a feldíszített városba, ahová a környező falvak lakossága is nagy számban megjelent. A város határában felállított díszkapun a “Vítame Vás – Isten hozott“ felirat állt. A város küldöttsége a 25. gyalogezred zenekara által játszott “Libuše“ dallamával valamint az állami himnusszal fogadta. A Národný Týždenník beszámolója szerint a fogadásán kb. 15 000 ember volt jelen.

 

A losonci díszkapu. Forrás: Národný týždenník kiadványa, reprodukció: Puntigán József.

A Járási Testület nevében Ján Ozdinec, földműves, a járás magyar lakosai nevében dr. Vida Gyula mondott üdvözölte őt. Ebben hangsúlyozottan emelte ki, hogy az itteni magyar és szlovák lakosság mindig harmonikus békében élt a szlovákokkal.

 

A legnagyobb visszhangot Giller János, ügyvéd, tartománygyűlési képviselő beszéde váltotta ki

 

Giller János, ügyvéd, politikus. Forrás: madach.mtak.hu

 

“Tisztelt Elnök Úr!

Losonc magyarsága tisztelettel hajol meg a köztársaság legmagasabb méltóságának viselője előtt. A magyar természet hozza magával, hogy szívesen üdvözöl mindenkit, ki vendégként jön körébe, s jóindulattal közeledik hozzája. …

Mi nem hallgatjuk el, hogy jelenlegi sorsunkkal nem vagyunk megelégedve, nekünk sem törvény, de még kevésbé annak végrehajtása nem adta meg azt, amihez, mint eleven életet élő nemzetnek feltétlenül joga volna. De nem hallgathatjuk el azt sem, hogy ezeknek a kisebbségi jogoknak teljesítését csak a Köztársasági Elnök Urnak akarata s pártatlan igazságszeretete biztosíthatja nekünk.

Ebben a városban ősidők óta békességben éltünk mi többségben élő magyarok és kisebbségben élő szlovákok, de mindkét nemzethez tartozó polgárai ennek a városnak, panaszosan tűrjük nehéz gazdasági helyzetünket. Egy haldokló városba érkezett Elnök Ur! A kihűlt gyárak egy lüktető, eleven gazdasági múltnak a bizonysága, az égnek meredő kémények a maguk némaságával állandó figyelmeztetőink a szomorú jövőre. Mi nem tudjuk elhinni, hogy ezt a pusztulást a gazdasági politika jóakaratával és megértéssel ne lehetett volna megakadályozni s épen ezért mi hálásak vagyunk Önnel szemben, Elnök Úr, hogy eljött közénk és tőlünk akarja hallani panaszainkat, mert aki meghallgatja a panaszokat az remélhetőleg segíteni is akar azokon.

Legyen az Ön gondja a mi sorsunk is! Isten hozta Önt közénk.“

Fogadás Losoncon. Forrás: Národný týždenník kiadványa, reprodukció: Puntigán József.

 

Masaryk elnök válasza

Az elnök válaszában örömmel vette tudomásul, hogy a demokratikus elvek fontosak az itt élők számára. A gazdasági helyzetre és a munkanélküliségre utalva azt fejtette ki, hogy a háború után valamennyi országban azonosak voltak a gondok. A kormány azon van, hogy a legtökéletesebben segítse az ipart és a mezőgazdaságot. “Kár minden fejért, aki a szlovák magyar ellenségeskedés negációjára adja magát. Az alkotmány és a törvények mindenkinek elég lehetőséget adnak arra, hogy jogait megvédje.“ – hangsúlyozta.

 

Fogadás a városban. Forrás: Národný týždenník kiadványa, reprodukció: Puntigán József.

 

Személyesen, magyarul válaszolt Giller Jánosnak

 

“Giller doktor úr!

Nem kell elismételnünk, amit éppen mondottam. Ön azt hiszi, hogy nem volt elég megértés és jóakarat a jelenlegi gazdasági krízis megakadályozására. Ön téved abban, hogy a kormány részéről nem lett volna elég jóakarat, de megengedjük, hogy előre láthatóbbak lehettünk volna. Ön elégedetlenségét fejezi ki a kisebbségi joggal s annak gyakorlásával szemben és ha helyesen értem, hivatkozik arra a jogra, amely érvényben volt a régi rezsim alatt. Őszinteséget az őszinteségért. Ön bizonyára tudja, hogy a régi rezsim a szlovákoknak egyetlen egy állami iskolát sem engedélyezett. Dolná Stregován éppen most tisztelegtem Madách magyar költő emlékének, a régi rezsim alatt elmentem a temetőbe, hogy Kollár szlovák költővel szemben kifejezzem tiszteletemet és szuronyok által voltam veszélyeztetve. Folytathatnám a régi uralom leírását, de nem teszem azt, Szlovenszkó számára ez az uralom mindenkorra el van távolítva. Mi itten tiszteljük Madáchot, olvassuk Mikszáthot és Balassáról sem feledkezünk meg s ha önnek biztos és lényeges panaszai vannak doktor úr, úgy küldje azokat nekem és a kormánynak írásban. A parlamentben is ott vannak az önök képviselői, azoknak joguk van s kötelességük is, hogy választóikat képviseljék. Azonban tárgyilagos és jogos panaszokat kérek, mindent megteszek, hogy a törvény előtt egyenlőség ne csak papiroson, hanem az életben is meglegyen. Ahhoz szükségem van a kisebbségek s politikai parlamenti képviselőik együttmunkálkodásra.“

 

Külön fogadta és meghallgatta a helyi magyar szervezetek képviselőit

 

Katonai tiszteletadás. Forrás: Národný týždenník kiadványa, reprodukció: Puntigán József.

A látogatás másnapján az elnök a helyi szervezetek képviselőit fogadta. Ezen a losonci járás magyar lakossága nevében ismét Vida Gyula beszélt. Kifejtette, hogy bízik abban, hogy a gyakorlati életben megvalósulnak az egyenlő elbírálás elvei úgy kulturális mint, nyelvi és gazdasági kérdésekben, s segíteni fogja a város és környéke mély gazdasági válságának megoldását. Kuszy Emil, evangélikus lelkész is azt erősítette meg, hogy a városban szlovákok és magyarok békében és nyugalomban élnek együtt, akiknek közösen kell igyekeznünk a magasabb szénvonal eléréséért.

 

Masaryk elnök minden felszólalásra reagált. A magyarokhoz magyar nyelven szólt: “A magyarokat szorgalmas polgárként ismerem, akik megértéssel vannak az államiság iránt. A magyar nép jószivű és midig megértette magát szlovák testvéreivel, s hiszem hogy ez így van ma is és a jövőben is így lesz. A régi uralom sovinizmusa nem a népből fakadt. A nép uralma a demokráciában van tudni fogja tisztelni másokat, jogait. Ha vannak még hiányosságok, akkor azok el lesznek távolítva …“

Az elnöki találkozók helyszíne a losonci Járási Hivatal épülete. Korabeli képeslap, Puntigán J. gyűjteménye.

 

Kulturális támogatások

 

Az elnök az elhangzottakhoz az alábbiakat tette hozzá: “… tudják, hogy 80. születésnapomra egy alapot kaptam, és itt azon gondolkozom, hogy mit tenni a szlovák kulturális munkáért. Számomra a legjobbnak az tűnik, ha a pozsonyi egyetem és a mártoni Matica egyesülnek és amíg arra idő van összegyűjtik a szlovák nyelv gazdag anyagát – minden nyelvjárást. Ez nemcsak Szlovákia számára nagy kincs, de Csehország számára is. Legyen ez annak bizonyítéka, hogy a szlovák kultúra dolgairól nem feledkezem meg, s hogy a jövőben gondolkozom …“

 

Az elnök látogatása másnapján külön külön kihallgatáson fogadta Szilassy Bélát és Giller János, dr. tartománygyűlési képviselőt, akik több memorandumot adtak át neki. Fogadta a helyi magyar társadalmi és kultúregyesületek 14 tagú küldöttségét is, melyet Kövy Árpád, református lelkész vezetett, aki üdvözletében Masarykot az egyetemes emberi kultúra fennkölt gondolkodású és széles horizontú képviselőjének nevezte, kiemelve, hogy élete “ … fénylő tanulságul szolgál, hogy a sajátlagos népi és nemzeti kultúrát úgy kell felfogni, mint az egyetemes emberi kultúrának integráns részét, mert akkor, amikor a magunk kultúrértékei felett őrködünk s azokat a jövő számára megmenteni, biztosítani akarjuk – akkor a magunk építő munkájával az egyetemes emberi fejlődés és haladás nagy érdekeit is szolgáljuk“.

 

A búcsú pillanatai. Forrás: Národný týždenník kiadványa, reprodukció: Puntigán József.

 

Egymillió korona nagyságú támogatás a magyar kultúrára

 

Masaryk válaszában jelentette be az elhatározását, hogy a Csehszlovákiai magyar nemzetiség részére anyagi támogatást adományoz. “Örömmel értek egyet Önnel azokban a gondolatokban, amelyekben a nemzetek közötti kulturközeledést hangoztatta. Hogy a kultúra iránt érzett őszinte tiszteletemet tettekkel is bizonyítsam, elhatároztam, hogy a nyolcvanéves születésnapom alkalmából magyar tudományos, irodalmi és képzőművészeti társulat céljaira megfelelő összeget fogok juttatni.“.

 

A helyi lap értékelése

 

A Losonci Hírlap így értékelte. “… A gesztus nemcsak előkelő, de mély emberi elgondolásból fakadó volt. Az üzenet pedig, amely a losonci magyarság szívének a húrját megütötte a kisebbségi sorban élő magyarságnak is szólt … ilyen intézményről ábrándoztunk már évek óta. Anyagi eszközök hiányában azonban ez a reménykedésünk olyan, mint a délibábos napsütés csalóka játéka … Az elnöki válasz egy nagy és elháríthatatlanul súlyos feladat elé állít bennünket, kultúránkhoz hűséggel és szeretettel ragaszkodó magyarokat … a feladat pedig az, hogy kultúrtörekvéseinknél vegyük számba erőinket, állapítsuk meg pontosan igényeinket, hogy ha ennek a rendkívül fontos intézménynek gondolata testté válik – mi is megtudjuk tenni a kötelességeinek a továbblépés és fejlesztés munkájában …”

 

 

Puntigán József

Nyitókép: korabeli felvétel reprodukciója T.G. Masaryk losonci látogatásáról (Hermel Ödön felvétele)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »