Szurkolói verekedés: mérsékelték a pénzbüntetést, a szektorbezárások maradnak

A Sport Állandó Választottbíróság úgy döntött, hogy a Ferencvárosi TC labdarúgócsapatának tíz helyett hárommillió forint büntetést kell fizetnie, ugyanakkor a Groupama Aréna négy szektorának három mérkőzésre szóló lezárását jelentő MLSZ-határozaton nem változtatott – írja az MTI.

A Fradi.hu honlapja emlékeztet rá: a klub azután fordult a választottbírósághoz, hogy az MLSZ első fokú döntése (november 7.) után a szövetség fellebbviteli testülete november 23-án háromról 10 millióra emelte a büntetést, helybenhagyva a B1, B2, B3 és C1 szektorok lezárását.

„Klubunk a három meccsre szóló szektorbezárás eltörlését vagy rövidítését, valamint a súlyos, 10 millió forintos pénzbüntetés csökkentését kérte a bírói testülettől” – áll a közleményben. A beszámoló szerint a választottbíróság szerdán szóban kihirdetett ítélete megállapította, hogy „a szövetség fellebbviteli bizottsága jogsértően emelte fel az első fokon kirótt 3 millió forintos bírságot 10 millió forint összegűre, így a másodfokú határozat ezen részét hatályon kívül helyezte, tehát maradt a korábbi 3 millió forintos büntetés”.

„Sajnos a klubunk által hangsúlyosan támadott és felülvizsgálni kért szektorbezárások vonatkozásában a Sport Állandó Választottbíróság nem találta túlzottnak a fegyelmi büntetést, ezért a B1, B2, B3 és a C1 szektor a következő két bajnoki mérkőzésen még zárva marad” – folytatódik a kommüniké.

http://mno.hu/

A súlyos büntetést a november 4-én rendezett, Debrecen elleni találkozón tapasztalt rendbontás miatt kapta a klub. A meccs szünetében verekedés tört ki a hazai drukkerek között és késelés is történt. Egy ember könnyebben, kettő pedig súlyosan megsérült.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága még novemberben súlyosbította 10 millió forintra a Ferencváros pénzbüntetését. Az első fokon eljáró testület korábban úgy döntött, hogy a következő három bajnoki mérkőzésen a B1, a B2, a B3 és a C1 szektort zárva kell tartani a Groupama Arénában – ezt helybenhagyta az ítélet, ugyanakkor a hárommillió forintos pénzbírságot tízmillióra emelte.

A fellebbviteli bizottság indoklásában megállapította, hogy „a rendező egyesület által alkalmazott beengedéssel kapcsolatos biztonsági könnyítések és különösen a biztonsági szolgálat visszavonása a sportszervezet részéről különösen súlyos mulasztás volt”. Az MLSZ honlapján olvasható beszámoló szerint ez a mulasztás és az elkövetők magatartása együttesen vezetett oda, hogy a rendbontás megtörténhetett.

http://mno.hu/

„Több ember élete, testi épsége, egészsége forgott veszélyben a sportrendezvényen” – állapította meg a testület. A döntéshozatal során enyhítő körülményként figyelembe vette és elismerte a Ferencváros erőfeszítéseit és együttműködő magatartását az elkövetők azonosítása és felelősségre vonása érdekében. Erre is tekintettel nem tartotta indokoltnak az egész stadion egy vagy több mérkőzésre való bezárását, azaz elégnek találta az elsőfokú határozatban megjelölt szektorok bezárását.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »