Szülőtartás magyar módra

Elöregedő társadalmakban a nyugdíjasok mindegyik politikai erőnek fontosak. Szavazóbázisként. Aztán, ha leadták voksukat, akkor már nem annyira. Pedig de szép is lenne, ha azért lennének fontosak, mert idősek, mert végigdolgozták az életüket, mert tapasztalataik segítik a fiatalabbakat!

Mostanában alaposan felborzolta a kedélyeket egy hír, amely arról szól, hogy a fiatal, illetve középgeneráció tagjai törvényileg kötelezhetők szüleik eltartására. Az amúgy is krónikus bérlemaradással küszködő Magyarországon még ezt is az aktív korosztály vállaira terhelni nem volt emberséges. A szülőtartás szigorítása mögött sokan nem ok nélkül feltételezik a nyugdíjrendszer közelgő összeomlását, azaz az állam diszkrét kivonulását az idősek biztonságának megteremtése mint kötelezettség alól. A Portfólió.hu-n olvashattuk, hogy a parlament elé került törvényjavaslat-módosítás rögzíti, a felnőtt gyerek köteles idős szüleit eltartani, és ezentúl erre őt a szülő gondozását, ápolását végző szociális intézmény is kötelezheti. A baj nem is azzal van, hogy a gyerek segítse a szülőket, hiszen a magát ellátni képtelen szülőről való gondoskodás kötelezettsége már évtizedek óta benne van a Ptk.-ban, sőt az alaptörvényben is. Egy jó érzésű ember amúgy sem hagyja magára idős szüleit, még akkor sem, ha rideg nevelési elvek miatt sok jót otthonról nem kapott. A törvényi kötelezés viszont megbontja azt az önkéntességet, ami a segítségadás lelke lenne. Mindnyájan ismerünk családokat, ahol több gyerek van, mégis az esetek többségében közülük csak egy veszi vállára a szülő támogatásának terhét. Ez ugyanis alkati dolog is. A törvényi kötelezettség nem fogja megváltoztatni azokat, akik ezt a terhet lerakják, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy amint a gyerektartást is sokan elkerülik, ugyanígy a szülőtartás alól is ki fog bújni az, aki attól szabadulni akar.

De mi van akkor, ha valakinek nemcsak kimutatható jövedelme nincsen, hanem valóban nincsen keresménye, és segélyen él? Azokat is perbe fogja majd az állam? Vagy egy kórház, vagy az idősotthon? Vajon ez javít-e, vagy ront az idősek helyzetén?

Megint egy téma, amelyhez érzékenyebben kellene nyúlni, sok-sok emberi tapasztalat birtokában. Megint a magánszférába lép be a paternalista állam, taláros elefánt az amúgy is sokszor kirabolt porcelánboltba. Megint megmondják nekünk, mit kell tenni amúgy erkölcsileg, és mit kell érezni a kamaszkorunkban esetleg kegyetlen, felnőttkorunkban netán rosszmájú, az élet minden sorsdöntő pillanatában ellendrukker szülő iránt is. Egy legenda szerint az idők kezdetén a terhek egyenlően lettek elosztva az emberek között, s azokat mindenkinek vinnie kell. Ám azonnal akadtak olyanok, akik ledobták magukról a kellemetlen súlyokat, s ennek az lett a következménye, hogy akik vállalták a rájuk mért terhet, azoknak föl kellett venniük azokét is, akik attól szabadulni óhajtottak. Vagyis aki viszi a terhet, annak többnyire duplán, ha ugyan nem triplán jut belőle. Amihez csak azt tenném hozzá, hogy az élet ezt a legendát sokszorosan igazolni szokta.

A közfelháborodást ma az okozza, hogy számosan úgy érzik, az állam dobta le magáról azt a súlyt, amelyről úgy gondolta, vegye csak föl más, mert neki anélkül sokkal könnyebb. Ne az állampolgárt kíméld, hanem a költségvetést! És most ezt az állam által lehajított terhet föl kell venniük azoknak is, akik kis fizetésből gyerekeket nevelnek, akiknek még van munkájuk, s ha összeroskadnának a terhek alatt, akkor jön a törvény, perbe fog az állam, védekezz, minimálbéres, állj meg a taláros testület előtt, közmunkás!

Talán még nem késő ezt a mellényt újragombolni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »