Születésnap a segítés jegyében – Ünnepel a Máltai Szeretetszolgálat

Születésnap a segítés jegyében – Ünnepel a Máltai Szeretetszolgálat

Tegnap múlt kereken huszonöt éve, hogy a Máltai Szeretetszolgálat Romániában is megtelepedett. A jubileumi napot a segélyszervezet helyi képviseletei, önkéntesei rendhagyó módon ünnepelték, azt téve, amit szinte mindennap: a rászorulókon segítettek.

Az egész napos megmozdulássorozat a sepsiszentgyörgyi Őrkő telepen vette kezdetét, ahol a Néri Szent Fülöp-iskola diákjai, és nem csak, egy túróspuliszka-adaggal mehettek haza a szervezet önkéntesei jóvoltából.

Első látásra némileg furcsán hatott, hogy az ételadagokat nejlonzacskóba csomagolva vehették át a gyerekek, de mint kiderült, ez volt a megoldás, amellyel el lehetett kerülni, hogy türelmetlenné váljanak, és az egész akció eltorzuljon, tülekedés, vita alakuljon ki. A szeretetszolgálat önkéntesei végül több mint 220 adag eledelt osztottak szét.

A segítségnyújtás Mikóújfaluban folytatódott pontban délben, a Fejér Ákos Általános Iskolában 120, nagyrészt rászoruló család vehette át azokat kenyereket, amelyeket a Diószegi pékség jóvoltából osztott szét a szeretetszolgálat.

Ezt követően a szervezet önkéntesei a sepsiszentgyörgyi Zathurecky Berta Öregotthon magányos idős lakóit keresték fel egy baráti beszélgetésre, kisebb csomaggal, illetve párhuzamosan a szeretetszolgálat elsősegélycsoportja az Erzsébet parkban felállított sátornál vérnyomást és vércukorszintet mért, de jutott idő a megyei sürgősségi kórház egyedülálló benn fekvő betegeinek meglátogatására is.
A visszafogott ünneplés a szervezet sepsiszentgyörgyi székhelyén szentmisével zárult, melyet Benedek Róbert Károly, a Krisztus Király-plébánia kispapja celebrált a szeretetszolgálat által immáron több éve felkarolt hajléktalanoknak és az önkénteseknek.

A lelkiatya prédikációjában János apostol evangéliumának üzenetére alapozva az irgalmasság, az egymáson segítés fontosságát hangsúlyozta, szembeállítva ezen magasztos érzéseket az emberben sokszor ösztönösen jelentkező ítélkezéssel. A szentmisét a Máltai Szeretetszolgálat fohásza és az egyetemes keresztény imádság zárta, majd a rászorulók vacsorán vehettek részt.

Tischler Ferenc, a szeretetszolgálat országos alelnöke, valamint a mikóújfalusi szervezet vezetője szerint noha napra pontosan negyedszázadnyi jelenlétet ünnepelnek, mégis úgy gondolták, ezt a napot leginkább úgy tudják méltóképpen jelezni, ha a hitvallásukhoz hűek maradnak, mely így szól: a hit megtartása és a rászorulók felkarolása, és a születésnapot is ennek szellemében töltik el, azaz segítségnyújtással.

A Romániai Máltai Szeretetszolgálatot 1991. május 11-én hozta létre egy marék lelkes ember, Bálint Lajos római katolikus érsek áldásával és támogatásával. Az elmúlt negyedszázad során 22 helyi szolgálatot sikerült létrehozniuk elsősorban Erdélyben, amelyek tevékenysége nagyjából minden korosztályra kiterjed a több ezer önkéntes önzetlen munkája révén.

Nagy D. István
Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »