Sztárok: Válltörés után újra a színpadon?

Sztárok: Válltörés után újra a színpadon?

Hónapokig nem látták a nézők Béres Ilonát. A Nemzet Művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja tavaly márciustól nem lépett színpadra, s mivel a közönség nem tudta, mi van vele, rémhírek keringtek róla. Még az is, hogy rákos. Csak később derült ki, mi az igazság. Maga mondta el azt is, hogy férje, akivel 47 éve házasok, segítette a felépülésben.

A művésznő még tavaly tavasszal elesett, és eltörte a vállát. Komplikált, hármas törés volt. Az időseknek egyébként – a combnyak és a csukló után – leggyakrabban a válluk törik el, elég hozzá egy ártalmatlannak tűnő esés is. Az esetek nagy részében konzervatív módszerrel kezelhető. A kart rögzítik és felkötik. Gipszelni sajnos nem lehet. Ha a konzervatív kezelés nem segít, műteni kell. A művésznőre is ez várt, mert hiába pihentette, hiába járt gyógytornára, fizioterápiára, hiába hajtott végre minden orvosi és terápiás utasítást, érdemleges javulás nem mutatkozott, a csont nem forrt össze rendesen, fájdalmai nem enyhültek, sőt, egyre erősödtek. Kiss Jenő főorvos végül a protézis mellett döntött.

Hírdetés

Novemberben a Szent János Kórházban a főorvos úr műtötte meg a színésznőt, aki egykor az Aranyember és A kőszívű ember fiai című Jókai Mór-regények filmes feldolgozásaival vált ismertté. A beavatkozás sikeres volt, a művésznő bizonyos idő után elkezdhette a rehabilitációt. Kicsit félt a gyógytornától, mert korábban az is kimondhatatlan fájdalmakkal járt, de a műtét után már nem tartott attól, hogy újra szenvedést fog neki okozni. A művésznő, aki nemrégiben kapta meg a Magyar Filmakadémia életműdíját, már sokkal jobban érzi magát. Néha ugyan még érez fájdalmat, de azt mondja, ez semmi ahhoz képest, amit hónapokon át el kellett szenvednie. Egy év kihagyás után lassan tervezgetheti a visszatérést. Tudja, hogy vállprotézise miatt van szerep, amit biztosan nem vehet majd vissza, de reménykedik, hogy talál olyan feladatot, ami érdekli, s amit vállalni tud.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »