Szövetségben

Nemrégiben a hat Kárpát-medencei református teológia intézményi, illetve kollégiumi lelkészeivel vehettem részt egy műhelykonferencián a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem vendéglátásában. Tanácskozásunk egyik fő témája a leendő lelkipásztorok hitének erősödése, fejlődése volt a teológia évei alatt. Szükségességét alátámasztja a teológushallgatók körében végzett tavalyi felmérés, amelyből látszik: kell hogy legyen valaki, aki kifejezetten az elmélyülésben tud nekik segíteni. Akár lelki vezetőként, akár mentorként, egy-egy közös beszélgetés, Igére figyelés, imádság révén. A lényeg, hogy legyen a teológushallgatónak embere, aki ezen az úton – hosszabb vagy rövidebb ideig – kíséri. Ez az ember, a Krisztusban testvér odalép a másik mellé, és vele megy egy darabig. Elsegíti a következő mérföldkőig, átsegíti az előtte álló nehézségen, mellette van egy-egy lépcsőfoknál.
De nincs ez másként az egyszerű hívő emberrel sem, aki a hit útján, az élet zarándoklatán halad. Útitársakra, szövetségesekre van szükségünk. Ugyanis Isten küldetést bízott rád, feladatot jelölt ki számodra, konkrét szerepre szánt.
Kedves Testvérem, te kivel vagy szövetségben? Nem valami ellen szövetkezve, nem valami öncélú dologért, hanem szövetségben az Isten által neked rendelt küldetésben. Ki van veled?
Mert Isten veled akar szövetségre lépni. Ahogyan kijelentette ezt Nóénak, Ábrahámnak, Mózesnek és népének, úgy Krisztusban neked is. Hiszen bár nem éltél még e föld színén, már érted megszületett – meghalt és feltámadt. Ennél kifejezőbben és erőteljesebben nem lehet tudtodra adni, hogy szövetségre kíván lépni veled. Azért, hogy társad legyen e földön. Hiszen ő maga is egészen emberré lett, és megismerte, átélte és átérezte azt, mit jelent embernek lenni, emberként élni és vágyódni a kapcsolódásra – az Istennel való kapcsolatra. Fogadd hát el Isten szövetségét, és élj mindennap ezzel a nem mindennapi lehetőséggel!
Ha ugyanis szövetségben vagy Istennel, akkor leszel képes igazán, hogy a másiknak embere legyél. Kísérője, útitársa, szövetségese. A gyülekezetben, Isten népe körében a másik és a lelkipásztor szövetségese, segítője. Mert Isten az embert kapcsolatra, Isten-ember és ember-ember kapcsolatra teremtette. Szeretetkapcsolatra. Egymás terhének hordozására, együtt sírásra és együtt örülésre. Együtt örvendésre és együtt dicsőítésre.
Az elmúlt esztendő egyházunkban a presbiterválasztás éve is volt. Kedves presbitertársaim, nem magától értetődő dolog, hogy ebbe a szolgálatba – hivatásba, tisztségbe – meghívást kaptál. Istennek ugyanis terve van veled. Nem önmagadért, hanem a társaidért, a rád bízott gyülekezetért és lelkipásztorként szolgáló szolgatársadért vagy ott, ahol. Azért, hogy egymást segítve haladjatok küldetésetek útján. Együtt – egymásért és másokért.
A közös szolgálatban lehet a ránk bízott képességeket, tálentumokat a legjobban hasznosítani, kibontakoztatni, és vallom: megsokszorozni. Nem pusztán összeadódnak ezek az értékek, hanem összeszorzódnak. Olyan jó megélni Istennek ezt az áldását, éljünk vele minél bátrabban!
Nemrég fejeződött be a házasság hete eseménysorozata. Érdemes odafigyelni rá, érdemes észrevenni és tudatosítani, hogy hitvestársunknak gondviselője, segítőtársa vagyunk. A legszorosabb és első számú szövetségese az emberek között. Kedves Testvérem, ő az, akivel a hit, az élet útján haladsz, akit elsegítesz a következő mérföldkőig, átsegíted az előtte álló nehézségen, mellette vagy egy-egy lépcsőfoknál. Eleinte a szó átvitt, majd a szó szoros értelmében.
Ha Istennel szövetségben vagy, akkor tudsz igazán a másik szövetségese lenni – társ a gyülekezeti vagy családi életben, vagy ezeken túl. Mert az én és te viszonyrendszerében a legfontosabb szó az és. Ez a mellérendelő, hozzárendelő ’és’ akkor teljesedik ki és telik meg tartalommal, türelemmel, erővel és hűséggel, ha már kapcsolódsz valakihez. Valakihez, aki nagyobb nálad, nálatok, ahhoz – aki az ’és’-t teremtette. S végső soron minden küldetés és kapcsolat summája ez: Isten és te – most és mindörökké.

A szerző zsinati tanácsos

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!