Szövetség: a szlovák állam végre megkezdi a Sajó-katasztrófa felszámolását

Szövetség: a szlovák állam végre megkezdi a Sajó-katasztrófa felszámolását

A Szövetség kitartásának köszönhetően a központi kormány három hónapja tartó tétlenség után végre elkezdett foglalkozni a Sajó-katasztrófával. 

Az egyik legnagyobb kincsünk a természet.  A Szövetség ezért is küzdött minden erejével azért, hogy a Gömör és az ország elkerülje az ökológiai katasztrófát. A lakosság támogatásának köszönhetően hatalmas erőfeszítéseket tettünk azért, hogy mielőbb megoldás szülessen és elkerüljük a további ökológiai következményeket.

A Szövetség képviselői már két és fél hónapja figyelmeztettek az ökológiai katasztrófa veszélyére, figyelemmel követték a helyzetet, egy hete nyílt levélben fordultak a környezetvédelmi miniszterhez és a gazdasági miniszterhez, hétvégén pedig petíciót indítottak az egyik legnagyobb kelet-szlovákiai folyó, a Sajó megmentéséért.

A petíciót Orosz Örs, a Szövetség elnökségi tagja kezdeményezte, aki a szennyezett Sajóról elsők között tájékoztatta a nyilvánosságot, a környezetvédelmi minisztériumhoz pedig egy köbméter szennyezett folyóvizet szállított.

Hírdetés

Forró Krisztián pártelnökkel pedig közösen sürgették a szlovák és magyar szerveket a mielőbbi cselekvésre és a folyó megmentésére. Fáradhatatlan munkával a környezetvédelmi és a gazdasági minisztériumot sikerült összekötni és meggyőzni őket arról, hogy lépni kell.

Ha a központi kormány ezt három hónappal ezelőtt meglépi, az ökológiai katasztrófa elkerülhető lett volna, a folyóban még lenne élet.

Minden régiót megillet az egyenlő figyelem és környezetvédelem.  Ez az ügy is jól láttatja, hogy a Szövetségre, a régiókért tevő és támogató egységes politikai erőre és képviseletre nagy szükség van.

(Szövetség/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »