Szorul a hurok: Kočnert újabb bűncselekménnyel vádolják

Szorul a hurok: Kočnert újabb bűncselekménnyel vádolják

Marian Kočnert, aki jelenleg a lipótvári börtön “vendégszeretetét élvezi” értékpapír-hamisítás miatt, újabb bűncselekménnyel vádolták meg.

A kétes hírű vállalkozó ellen még 2016 júniusában indítottak nyomozást adóelkerülés miatt. A jelek szerint a pozsonyi Five Star Residence lakáskomplexumban található lakások eladásakor trükközött Kočnert és három társa.

A csalás során 17 lakást és három nem lakásjellegű helyiséget adtak el 1 euró+DPH-s áron. Az első eladó Peter Z. volt, a vevő pedig egy olyan cég, ahol Marian K. volt az elnökvezérigazgató.

Hasonló eladás történt tovább 14 lakás és 2 nem lakásjellegű helyiség esetében, szintén 1 euró+DPH-s eladási áron. Az eladó ugyanúgy Peter Z. volt, a vevő pedig Viliam G.. Ebben az ügyben 2018 júliusában kezdett nyomozást a rendőrség, és megtörtént a bűnvádi eljárás megkezdése is.

A négyes sorát Jana Š. zárja, aki egy brit céget képviselt, melynek javára írták a jelzálogokat a fent említett ingatlanok esetén. A jelzálog egy 36 millió eurós értékű követelésátadásról szóló szerződés feltétele volt.

A rendőrség szerint Peter Z. tudatában volt annak, hogy az említett ingatlanok értéke körülbelül 17 millió eurót tesz ki, azonban 2 euróért adta el őket, tehát jóval alulértékelve. Az eladó cég képviselőjeként több mint 3 millió eurónyi adóelkerülést követett el.

Mind a négy személyt adóelkerülés és biztosítási díj elkerüléssel vádolják. Bűnösségük bebizonyítása esetén 7-től 12 évig terjedő börtönbüntetés várhat rájuk.

Marián Kočneren kívül, aki már elve börtönben van egy másik gazdasági bűncselekmény miatt, a többi vádlott egyelőre szabadlábon védekezhet.

teraz.sk

Nyitókép: topky.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »