Szombaton rendezik meg az orgonák éjszakáját

Szombaton rendezik meg az orgonák éjszakáját

Templomok, terek és más különleges helyszínek adnak otthont országszerte az orgonák éjszakája rendezvénynek, amit augusztus 8-án, szombaton rendeznek meg a Filharmónia Magyarország szervezésében.

A Filharmónia Magyarország az elmúlt években mindent megtett azért, hogy a hangszerek királynőjét minél jobban megismertesse a nagyközönséggel. Ezt a célt szolgálja az immár hagyományos OrgonaPont sorozatuk, valamint az orgonák éjszakája program, amely először 2019-ben várta az érdeklődőket.

Idén a kiemelt események között szerepel a tihanyi apátsági templomban hallható est, melynek során Kovács Szilárd orgonaművész és Bognár Szabolcs bariton többek között Bach, Liszt és Kovács Szilárd Ferenc műveit szólaltatja meg.

A budapesti Szent István-bazilikában Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, Miklósa Erika koloratúrszoprán és Tóth László trombitaművész Händel-, Vivaldi- és Fauré-szerzeményeket is előadnak.

A pécsi bazilikában jótékonysági koncertet tartanak a vakok és gyengénlátók javára, mely során Péterfay Ferenc orgonaművész és Bán Tamás klarinétművész játéka mellett prózai alkotások hangzanak el Kopa Marcell és Kopa Dóra előadásában.

Hírdetés

Különleges helyszíneken is megszólal az orgonazene a rendezvény keretében: egyebek mellett a budapesti Lehel-csarnokban, egy balatoni sétahajón a Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalon, a Harkányi Termálfürdőben, a siklósi várban, a miskolci autóbusz-pályaudvaron és a Hertelendi Termálfürdőben is.

További információ ITT olvasható.

Forrás: MTI; Orgonapont.hu

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »