Szombati tüntetés: több tízezren jelezték részvételüket, mozgósítanak a pártok is

A Jobbik, az MSZP és a DK is közölte, hogy mennek a szombati tüntetésre. Az esemény Facebook-oldalán már több mint 30 ezren jelezték részvételüket, az érdeklődők száma 70 ezernél is több

Ahogy többször beszámoltunk róla, szombaton fél 6-kor kezdődik a megmozdulás az Operánál, ahonnan a demonstrálók a Kossuth térre fognak vonulni. A tüntetés szervezői azt közölték, hogy a demokráciáért, a szabadságért, a szavazatok újraszámlálásáért, szabad sajtóért és pártatlan közmédiáért, új választási törvényért emelik fel szavukat.

Az eseményre a pártok is rászerveznek, a Jobbik közölte, hogy a párt vezetése és képviselőjelöltjei is ott lesznek, mivel szerintük „percről percre egyre több olyan eset lát napvilágot, melyek megerősítik, hogy országos méretű választási csalás történt”. Hozzáteszik: mivel a szervezés civil kezdeményezésű, kérik a párt zászlóinak mellőzését.

Az MSZP is az észlelt szabálytalanságokra hivatkozik közleményében. Jelezték, a szükséges jogi lépéseket is megtették, emellett úgy döntöttek, hogy a tüntetésen is részt vesznek. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy „itt az ideje a nemzeti ellenállásnak”, ezért pártjának és szimpatizánsaiknak is ott a helye szerinte a demonstráción.

atv.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »