Szombathelyi segítség: „tegyünk jót mindenkivel”

„Hosszú segítségnyújtásra kell berendezkedni a szomszédban dúló háború nyomán” – írja a szombathelyi gyülekezet közösségi oldalán Jakab Bálint lelkipásztor.
A segítségre folyamatosan és hosszú időn át lesz szükség, ezért Szombathelyen is adománygyűjtésbe kezdtek a reformátusok. Március 16. és március 18. között minden este hattól hétig várják a felajánlásokat a helyi református templom alagsorában. Egy-két példát is felsoroltak, mire lehet szükség: konzerveket, egyéb tartós élelmiszert, törölközőt, tisztálkodási szereket, higiéniás eszközöket várnak.
Az adományokat a rászorulóknak Magyar Református Szeretetszolgálat által juttatják el. „Ők szortírozzák és viszik igény szerint a segítőpontokra vagy éppen Kárpátaljára, ahol 121 magyar református gyülekezet szintén menekülteket fogad be és segélyez” – olvasható az oldalon.
A lelkipásztor bibliai igeverset is kiemelt felhívása végén: „Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel” (Gal 6,10.).