Szolgálattevőknek rendeztek lelkinapot Máriapócson

A Rómanosz Melódosz Diakónusi Kör október 8-án lelkinapot szervezett Máriapócson felolvasók, alszerpapok és szerpapok részére. Tóth Lóránt alszerpap meghívására Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Kanyó Árpád parókus és Nyirán János protodiakónus osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.


A program a máriapócsi fatemplomban végzett harmadik imaórával kezdődött, majd a zarándokház előadótermében Kanyó Árpád előadásával folytatódott. Árpád atya a kisebb és a nagyobb rendek helyét és szerepét vizsgálta az egyházi hierarchiában. Előadása kezdetén rámutatott, hogy Ál-Areopagita Szent Dénes szerint az egyházi hierarchia az égi rend mása, melynek a célja az isteni léttel való egyesülés biztosítása.

Kiemelte, hogy a kereszténység első századaiban a kisebb rendek a liturgikus szerepük mellett mintegy hajszálgyökerekként működtek, amelyeken keresztül a püspök hatékony kapcsolatban maradt a társadalommal, amelyben az ellenséges viszonyulás ellenére is az egyház eredményesen tudott működni. Később, amikor a kisebb rendek háttérbe szorultak, az is megfigyelhető , hogy az egyházi hierarchia is bizonyos szempontból eltávolodott a társadalom különböző rétegeitől. Kanyó Árpád rámutatott, hogy a mai helyzetben szintén nagy hasznát vehetnénk ezeknek a hajszálgyökereknek, hiszen ezek a szolgálattevők a társadalmi szerepvállalásuk folytán (például a munkahelyük révén) olyan területeken tudnák ezt a kapcsolatot a hierarchiával megteremteni, ahová egy pap vagy egy püspök nem jut el.

Az előadó arról is beszélt, hogy férfiak nem igazán találják a helyüket az egyházban. A kisebb rendek az ajtó vagy a szentély őrzésétől a liturgikus szövegek felolvasásáig pedig éppen számos, férfiaknak szánt szerepkört kínálhatnak ma is a templomainkat látogató férfiak számára.

Ezután az általános áttekintés után Kanyó Árpád egyenként fejtette ki, hogy mi a három rend jól körülírható szerepe. A felolvasó Isten kívánságát, akaratát hirdeti, közvetíti a hívő sereg felé, ezért a szerepe igen fontos. Ha nem készül fel, nem keresi meg a hangsúlyos mondatokat, nem érti, értelmezi, amit olvas, vagy nem érthetően teszi azt, akkor ez az isteni akarat nem jut el a címzettekhez. Ha pedig nem jut el a hívekhez, akkor a világba, a templom falain túlra sem juthat ki. Emiatt fontos, hogy a szent szövegeket a szolgálat előtt keresse ki, gyakorolja be, hogyan fogja olvasni, hogy át tudja adni a szöveg mondanivalóját is.

Míg a felolvasó a szentélyen kívül teljesít szolgálatot, addig az alszerpap a szentélyben és azon kívül is. Ez egy olyan fokozat, amely a nagyobb rendek felé vezet. Az oltár körül, a liturgiát bemutató pap vagy püspök körül szolgál, vezeti a ministránsokat, tisztán tartja a liturgikus eszközöket, felszereléseket és az oltár környékét. E tevékenységek végzése közben felkészül a nagyobb rendek felvételére.

A diakonátus már a nagyobb rendek alsó fokozata. A szolgálatot végző személy felszentelése is az előző két fokozattól eltérően nem a szentélyen kívül, hanem a szentélyben történik az áldozópap és a püspök szenteléshez hasonlóan. A diakónus kezdetben a püspök szolgálatára lett szentelve, de feladata volt a szeretetadományok összegyűjtése és kiosztása is, tehát a liturgikus szerep mellett karitatív oldala is van ennek a szolgálatnak. A szerepe valódi közvetítőszerep. Olyan felszentelt személy, aki kapcsolatot teremt a püspök és nép között; aki hírt ad az egyházról, ugyanakkor ismeri az emberek gondját-baját, és ezeket a püspök elé tárja.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita a napi zsolozsma végzésének fontosságát emelte ki az egyházi rendben élők életében.Az egyház napi imádságát, a zsolozsmát egy vonathoz hasonlította, amelyre „felszállunk”, amikor bekapcsolódunk, hogy vigyen magával az Isten felé. Ez az egész napot, az időt megszentelő imádságsorozat a 150 zsoltár imádkozására épül, innen is ered a zsolozsma név.

A felszentelt személynek, noha a keleti rítusú katolikus papok számára nem előírás a napi kötelező zsolozsmázás, mégis kötelessége lenne a maga erejéhez mérten részt venni benne, hiszen ahhoz, hogy ezt „vonatot” meg tudja ismertetni másokkal, neki magának is „fel kell szállnia” arra.

A kérdésre, hogy „mi az imádság?”, rendszerint azt a választ szoktuk adni, hogy beszélgetés Istennel – vetette fel a következő gondolatot Kocsis Fülöp. Ha azonban végig gondoljuk, vajon mi a beszélgetés, hogyan beszélget két személy, akkor ráébredünk, hogy a kommunikációnkban a csend, a hallgatás ugyanolyan lényegi elem, mint a szavak. A mi Istenünk ugyanis valóságos személy, sőt személyek közössége. Ha igazán beszélgetni akarunk Istennel – hívta fel a figyelmet az előadó –,nem elég az, ha szép sorban elmondjuk vagy felolvassuk az ősi imáinkat. Imádságunk nem válhat monológgá, hiszen abban a partner egyáltalán nem fontos. Csendben kell maradnunk, hogy megnyíljunk és várjunk mindarra, amit a beszélgetőtársunk, jelen esetben a Teremtő Isten szeretne velünk közölni. Csak ekkor válhat az ima igazán beszélgetéssé.

Ha imánkat Istenre való figyelemmé tudjuk alakítani (szavakkal vagy anélkül), akkor ez az Istenre figyelés, ez az Istennel együtt élés túllépi az imára szánt időt és fokozatosan az egész életünket, a nap huszonnégy óráját ebbe a keretbe foglalhatja.

Végül Nyirán János protodiakónus beszélt az egyes rendek liturgikus vetületeiről. Áttekintette a nap bizánci időbeosztását, amelyhez a zsolozsma imaórái is igazodnak. Ezt követően a szolgálatnak teret adó templombelső felosztását ismertette, illetve azt, hogy az egyes rendi fokozatokkal rendelkező személyek jellemzően hol mozognak.

Ezután az egyes fokozatokhoz tartozó feladatokat tekintette át, nem kizárólag a liturgiában végzett tevékenységeket vizsgálva, hanem tágabban, az egyház életében vállalt szerepeket is érintve. Például a felolvasó feladata nem merül ki az apostol felolvasásában, de énekel a kórusban, gondoskodik a liturgikus könyvekről, kántori, kateketikai és parókiális feladatokban is vállalhat.

A hypodiakónus, azaz alszerpap amellett, hogy az oltárban az asszisztencia vezetője, képzi a ministránsokat, rendben tartja az oltár környezetét, gondoskodik a terítők tisztításáról, javításáról és a klérus ruházatát kezeli. Mindemellett a felolvasó feladatait is elláthatja, de emellett számos, a püspök vagy a pap által rá bízott feladatot kaphat még parókiális szinten is (kántorizálás, katekézis stb.).

A diakónus szerepe a Szent Liturgiában igen látványos. Ő az, aki összekapcsolja a szentélyt és a hajót, ő az, aki „kijár és bejár”. Ő imádkozza a Szent Liturgia ekténiáit, tömjénezi a templomot, a szent ikonokat és a híveket, felolvassa az evangéliumot, de a felolvasó vagy az alszerpap bármely feladatát elvégezheti. Emellett a püspök vagy a pap irányítása mellett az egyházközség életében sokféle szerepet vállalhat.

A három előadás három különböző irányból közelítette meg az egyes rendi fokozatok szerepkörét, így a délelőtt végére mindannyian felismerhettük, hogy e a gazdag és szerteágazó tevékenység révén az Egyház valóban nagyobb eséllyel nőhet bele a minket körülvevő társadalomba.

Köszönjük Fülöp, Árpád és János atyának az érdekes és jó hangulatú előadásokat, és természetesen Tóth Lóránt alszerpapnak a szervezést és a meghívást! Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, akik részesei lehettünk ennek a lelki napnak, hogy reméljük lesz még folytatása!

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »