Szőcs László: Kármentés

Szőcs László: Kármentés

Berlin, 2017. szeptember 25., a német választások másnapja. Sajtókonferencia. Daniel Sturm újságíró: „Schulz úr, kizárja-e, hogy miniszterként belépjen Merkel asszony vagy egy CDU/CSU vezette kormányba?” Martin Schulz: „Igen, teljesen világos! Nem lépek be Angela Merkel kormányába.” Ehhez képest tegnap a vihart arató Schulz úgy állt fel a tárgyalóasztaltól, hogy külügyminiszteri posztot kap az új Merkel-kormányban.

Németország nem felejt: a maliciózus Bild szerint Schulzon úgy marad rajta ez a mondat, mint cipőtalpon a rágógumi. Az EU – benne a Bem rakparttal – pedig kap egy ugyan több nyelven folyékonyan beszélő, de mégis végzettség nélküli, ráadásul politikailag elfogult főkülügyért.

Meglehet, nagyokat zuhan mostanság az adott szó részvényárfolyama a frankfurti börzén, de régen nem a hitelesség volt már itt a lényeg. Hanem a kármentés. Megmutatni, hogy mégis össze tudnak hozni egy kormányt, hogy az EU vezető hatalma nem olyan, mint a kabinetalakítással több száz napig bíbelődő Belgium vagy Hollandia. És persze mi más, mint a hatalom megtartása. Az utolsó esély a felszínen maradásra a nagyon csúnyán elmért 2015-ös migránsválság után, ami tavalyra történelmi mélypontra juttatta a keresztény uniópártok és az SPD támogatottságát. Egyben egy már nem fiatal generáció alighanem utolsó közös próbálkozása: a három pártvezető közül Merkel 63, Schulz 62, a bajor Seehofer pedig 68 éves.

„Új kezdet Európának. Új dinamika Németországnak. Új összetartás országunknak” – ezt állítja magáról a koalíciós szerződés (amely akkor lesz papírkötegből valóság, ha a 463 ezer szociáldemokrata párttag többsége is jóváhagyja). Szép szavak. De Emmanuel Macron legyen a talpán, aki névértéken is veszi őket. Azt, hogy mennyire nehéz lesz a következő évek koalíciós együttműködése, már csak az is sejteti, milyen bajosan született meg a megállapodás, noha 2013 óta ugyanezek a pártok irányítanak Berlinben.

Az adok-kapok részeként senki sem mehetett haza üres kézzel, az SPD a végsőkig nyomta, mint süket a csengőt, hogy a befogadottaknak minél szélesebb családegyesítési jogköreik lehessenek, a CDU nem adta meg a bajoroknak, hogy legyen migránsbefogadási plafon, de Seehofer egy megerősített „szuper-belügyminisztérium” tárcavezetőjeként kistafírozva ülhetett fel a müncheni gépre.

Németországnak, a német gazdaságnak ma nem megy rosszul. Erre alapozhat az új kormány. A közhangulatra már nem annyira: a felmérések szerint a nagykoalíciónak nem lenne többsége, ha most lennének a választások. A felszín alatt felsejlenek a problémák. Afrikában, a Közel-Keleten sokaknak ma is vonzó célpont Németország – esetleg egy átszállótikettel a Keleti pályaudvaron. Nem véletlen, hogy Seehofer kijelölt utóda, Markus Söder saját bajor határőrség, illetve menekültügyi és (­horribile dictu!) kitoloncolási hivatal tervével készül az őszi tartományi választásokra.

Merkelnek azt is bizonyítania kell, hogy integrálni tudják a befogadott csaknem kétmillió idegent. Németországban ­2016-ra 860 ezer lakás nélküli embert írt össze a statisztika; nem feltétlenül hajléktalanokat, a tömegszállásokon élők is idetartoznak. Most 1,2 mil­lióra várják ezt a számot. Óriási a lakáshiány, sok helyütt a tősgyökeres németeknek is megfizethetetlenek a lakbérek, nemhogy a bevándorlóknak.

Mintha Merkel azt gondolta volna, jó lesz nekik a konténerház, akár évekig is. Félmillió munka nélküli menekültről tudnak, de sokan nem regisztráltak. Őszintén drukkolhatunk az új német kormánynak, hogy tudjon velük valamit kezdeni. Nem Merkel, hanem magunk ­miatt. Mert sok százezer frusztrált, illúzióját vesztett gyökértelen ember a ­schengeni övezeten belül – ez maga az időzített bomba.

Magyar Idők, Kármentés

Nyitókép: magyaridok.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »