Szlovákiában újra lesznek közös, nyilvános szentmisék

Szlovákiában újra lesznek közös, nyilvános szentmisék

Megnyitjuk a templomainkat a közös szentmisék számára, különleges figyelemmel az idősebb hívek iránt – írják a szlovák katolikus püspökök. Május 6-tól, azaz szerdától celebrálnak, immár a hívek részvételével, újra nyilvánosan szentmiséket Szlovákia templomaiban – tájékoztatott Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkipásztor.

A március 10. óta érvényben levő óvintézkedések szellemében eddig ugyanis csak magánmiséket mutathattak be a papok, illetve csupán a legszűkebb asszisztencia vehetett részt fizikai módon a szentmiséken. Számos helyszínről – kihasználva a modern technika eszközeit – az elmúlt két hónapban rendszeresen közvetítették a világhálón az így bemutatott szentmiséket. A szlovákiai katolikus és közszolgálati televízió, valamint az ország területén működő rádiók is fokozott gyakorisággal sugároztak élő adásban szentmiséket. A magyar híveknek rendszeresen lehetőségük volt anyanyelvükön végzett szentmisékbe bekapcsolódniuk.

A helyi egyház nagy örömmel fogadta a nyilvános szentmisék lehetőségének hírét. Ennek bejelentésére május 4-én, hétfő délután került sor a szlovák kormányfő, Igor Matovič által tartott sajtótájékoztató keretében. A járványhelyzet kedvezőnek vélt alakulására reagálva Szlovákia egész területén szerdán egyszerre lép érvénybe az óvintézkedések enyhítésének második és harmadik fázisa. A sajtótájékoztató után a püspöki kar szóvivője, Martin Kramara az egyház örömének adott hangot közleményében: „Örülünk, hogy két hónap után megújul a nyilvános szentmisék ünneplésének lehetősége, még ha egyelőre korlátozásokkal is.” Kifejezte, hogy ehhez az örömhöz az a remény is társul, hogy mindez a hívek javát fogja szolgálni. Természetesen kérik a híveket a türelmes, egymásra kölcsönösen figyelő magatartásra, valamint a még mindig érvényben levő előírások további felelősségteljes betartására is.

Május 5-én a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) elnöke, Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek köszönetét fejezte ki a nem könnyű időszakban megélt nagy jelentőségű lelki közösségért, majd hozzátette, hogy az elmúlt időszakban még inkább tudatosítottuk, mennyire szükségünk van a szentmisék ünneplésére, melyeken a fizikai jelenlét által is megéljük a közösséget. „Meggyőződésem, hogy mindannyian osztozunk az örömben” – nyilatkozott az érsek az óvintézkedések enyhítéséről a nyilvános miséket illetően.

Az Egyház az Eucharisztiából él. Hálával azokért a kegyelmekért, amiket a rendkívüli időszak elmúlt heteiben is gazdagon nyújtott az Úr, most sokan – akik már megtehetik és belátásuk szerint élnek a lehetőséggel – még nagyobb örömmel térnek be a templomokba, hogy a legszentebb áldozat ünneplésében az Ige és az Eucharisztia asztaláról táplálkozzanak. Az Eucharisztia hálaadást jelent. Legyen a visszatérés hálával tele. Az Oltáriszentség közelében, s az élő Krisztussal a szívükben imádkozzanak mind többen továbbra is az Egyházért, a betegekért, a haldoklókért, a világjárvány okozta gondokkal küzdőkért. Krisztussal táplálkozva és megerősödve induljanak mind többen családi és munkahelyi feladataik végzésére, Általa megerősített lelki életet élve.

Hírdetés

A templomokban maszkot viselve, egymástól két méter távolságot tartva, a kézfogást mellőzve lehetnek jelen a miséken Szlovákiában szerdától a hívek. Vasárnaponként, az időseket védve, külön szentmiséket javasolnak számukra bevezetni.

*

Ezen a hétvégén még lesznek közvetítések is: szombaton, május 9-én délután négykor a LUX katolikus televízió közvetít magyar misét élőben, vasárnap, 10-én reggel nyolckor a PÁTRIA közszolgálati rádióban lesz magyar mise élő adásban, mindkettőt Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkipásztor celebrálja.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »