Szlovákia újabb negatív rekordjára figyelmeztetett a Szövetség

Szlovákia újabb negatív rekordjára figyelmeztetett a Szövetség

Szlovákia a koronavírus-járvány területén újabb világelsőséggel hívta fel magára a figyelmet, sajnos ismét negatív rekorddal – mondta mai pozsonyi sajtótájékoztatóján Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, aki az egészségügyet érintő további problémákról, illetve azok megoldási lehetőségeiről is szólt.

A Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy Szlovákia korábban az elhalálozások esetében, most pedig a fertőzöttségi arányt tekintve lett világelső. Sajnos az adatok egyértelműen mutatják, hogy a kormány nem tudja kezelni a helyzetet. Nyáron még azt mondták, hogy felkészültek a következő hullámra, mára pedig az is kiderült, hogy a lélegeztetőgépek kezelésére sincs megfelelő számú szakember.

Forró Krisztián hangsúlyozta, hogy a mostani lezárás elsősorban az idegenforgalmat és a szolgáltatásokat nyújtó vállalkozókat sújtja, közülük sokan csődbe is juthatnak.

Hírdetés

A pénzügyminiszter szerint van pénz az oltottság növelésére, most azt tervezik, hogy a beoltott nyugdíjasokat jutalmazzák, erre állítólag félmilliárd euró áll rendelkezésre. A Szövetség szerint sokkal jobb volna, ha ez mindenkire vonatkozna, még tavasszal javasolták, hogy 100 eurós utazási utalvánnyal jutalmazzák a beoltottakat. Forró Krisztián szerint ez továbbra is hatékonyabb lenne a kormány legújabb javaslatánál, hiszen egyrészt mindenkit motiválna az oltásra, másrészt az idegenforgalmi ágazaton is segítene.

A koronavírus-járvány mellett a szlovákiai egészségügy is reformra szorul, de nem úgy, ahogy azt a kormány tervezi.

– Forró Krisztián pártelnök a magyarok által lakott régiók ezen problémájára is emlékeztetett, nyomatékosítva azzal a ténnyel, hogy az elhanyagolt déli és keleti régiókban indított petíciókban már több mint 70 ezer polgár emelt szót az ottani kórházak védelmében!

(ON/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »