Szlovákia benyújtotta második kifizetési kérelmét. Ezúttal 815 millió eurót igényel a helyreállítási alapból

Szlovákia benyújtotta második kifizetési kérelmét. Ezúttal 815 millió eurót igényel a helyreállítási alapból

Szlovákia immár a második kifizetési kérelmét nyújtja be, amelyben ezúttal 815 millió eurót igényel a helyreállítási alapból – tájékoztatott Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján. Az első, 458 millió eurós összeg kifizetést április 19-én kérték.

„Ezzel a hatodik ország vagyunk a 27 tagállam közül, amely teljesítette a mérföldköveket, így már a második fizetési kérelmet nyújtott be“

– mondta Heger.

A kormányfő hangsúlyozta: nem csak pénzről van szó, hiszen a helyreállítási alapban rendszerszintű változások is szerepelnek például az egészségügyben, az oktatásban, a környezetvédelemben, a tehetségek támogatásában és bevonzásában, valamint a szociális ellátás területén.

Heger szerint az egyik tervezett feladatot a kormányhivatal is teljesítette, amikor létrehozta azt a szakértői alakulatot, amely kutatási és innovációs tekintélyként működik. Feladata annak biztosítása, hogy a kutatásra és innovációra szánt pénzeszközök szükségtelen bürokrácia nélkül oda kerüljenek, ahol a lehető legjobb módon felhasználják őket.

„Szlovákia számára ez nagy lépés, mert tudjuk, hogy a bürokrácia itt sok mindent megölt, és ezért örülök, hogy sikerült az üzleti életből és a tudományból is szakértőket, mondhatni világszakértőket bevinnünk a kormány tudomány, technológiai és innovációs tanácsába”

Hírdetés

– mondta Heger.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a rendszerszintű változtatások mellett Szlovákia bekerült a helyreállítási alap beruházási részébe is, ahol már 25 felhívást írtak ki több mint 850 millió euró értékben.

A helyreállítási terv több tucat reformot és beruházást tartalmaz mintegy hatmilliárd euró értékben. A terv öt fő prioritásra összpontosít, nevezetesen a zöld gazdaságra; oktatásra, tudományra, kutatásra és innovációra; egészségre; hatékony közigazgatásra és digitalizálásra. Hangsúlyozza a fenntarthatóságot, az egészséges környezetet, az oktatásba való beilleszkedést, a korszerű egészségügyet, az üzleti környezet javítását, valamint az egészséges államháztartást.

Lívia Vašáková, a helyreállítási alap szekciójának vezérigazgatója kifejtette, hogy Szlovákia 14 mérföldkő és két cél teljesítése után nyújtja be a kifizetési kérelmet.

„A már kifizetett előleg levonása után, amit 2021-ben kaptunk 13 százalékos nagyságban, Szlovákiának 709 millió eurót kellene kapnia”

– mondta Vašáková. Az EB-nek két hónapja van a kérelem elbírálására. A kérelmet az értékelése után továbbítják az EU Tanácsának, amelynek még egy hónapja van a jóváhagyására. A pénz így január végén érkezhet meg.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »