Szlovákia államosítaná a villamos energiát

Az Európai Unió energiaügyekért felelős miniszterei által elfogadott intézkedés nem segít Szlovákiának a magas energiaárak terén, ezért elleneztük a döntés elfogadását. Ha az EU nem segít Szlovákiának és nem szabadítja fel a még fel nem használt uniós támogatásokat az energiaárak dotálására, vagy ha esetleg a többi tagállam nem osztja meg velünk az energiára kivetett különadót, Szlovákia államosítja az előállított elektromos áramot – jelentette ki Eduard Heger (OĽANO) kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján.

„Ez a megoldás nem szolidáris valamennyi uniós tagállammal” – kommentálta Heger az energiaügyekért felelős miniszterek találkozójának eredményét. Emlékeztetett, hogy

Heger szerint az lenne az igazságos megoldás, ha megadóztatnák az energia-előállítók nyereségeit, és ezt az adót a gyártás és a fogyasztás alapján elosztanák a tagállamok között, vagy pedig bevezetnék az európai szintű árplafont az energiaárakra.

„Van B tervünk is. Ez azt jelenti, hogy a Szlovákiában előállított villamos energia nem kerülne azokba az országokba, amelyek megvásárolták, hanem a mi állampolgáraink és cégeink kapnák meg” – mondta Heger.

Hírdetés

Azoknak a kereskedőknek, akik elektromos energiát vásároltak a jövő évre a Szlovák Villamos Művektől (SE) Heger olyan árat fizetne, amennyiért az áramot korábban megvették. Ellentétben az SE álláspontjával Hegernek meggyőződése, hogy az uniós szabályok lehetővé teszik az ilyen állami beavatkozást. Az SE viszont már az energetikai törvény módosításakor figyelmeztetett, hogy ebben az esetben más forrásokból kellene biztosítania villamos energiát a szerződéses ügyfelei számára, ez pedig a társaság csődjét eredményezné.

Heger hozzátette, hogy további lehetséges megoldás lenne az energetikai társaságokra kivetett rendkívüli adó önkéntes elosztása, amit az uniós szinten elfogadott intézkedések lehetővé tesznek.

Mivel a Szlovákiában előállított elektromos áramot főleg cseh és német cégek vásárolják, Heger már kapcsolatba lépett Olaf Scholz német kancellárral, és hamarosan megkeresi Petr Fiala cseh kormányfőt is. Heger szerint Szlovákiának az is segítene, ha megnyitnák számára a fel nem használt uniós alapokhoz való hozzáférést, ám ehhez az Európai Bizottság döntésére van szükség. A kormányfő becslése szerint ebből a csomagból 3-4 milliárd eurót szerezhetne az ország.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »