A Rubicon Intézet által szervezett estek már több magyarországi vidéki városban megvalósultak, ám első alkalommal lépték át az országhatárt – fogalmazott Szarka László, az intézet tudományos főmunkatársa, aki a Volt egyszer egy Csehszlovákia címmel rendezett vitát vezette csütörtökön délután a komáromi RÉV – Magyar Kultúra Házában.
Roman Holec történészprofesszorral, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársával Simon Attila, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Selye János Egyetem tanszékvezető tanára, a Fórum Intézet igazgatója vitázott a Csehszlovákiát meghatározó történelmi folyamatokról. A vitában azt a 75 éven keresztül létező Csehszlovákiát elemezték, amely épp 30 éve szűnt meg.
Szarka László bevezetőjében elmondta, Csehszlovákia 1918-ban 13,5 milliós országként alakult meg. Lakosságának mintegy fele volt csak cseh nemzetiségű, viszont a közel 2 milliónyi szlováksággal viszonylag jelentős többséget alkottak. Mellette azonban 3,3 millió német, 800 ezer szlovenszkói és ruszinszkói magyar élt. A ruszinok a szlovák és a cseh nemzet mellett harmadik államalkotó nemzetként voltak részesei az országnak. Emellett lengyelek és mintegy 180 ezer zsidó is élt az országban. Az est első kérdése azt firtatta, milyen utak vezettek a Csehszlovák állam megalapításához.
Roman Holec hangsúlyozta, a csehszlovák állam 75 éves létezése történelmi léptékkel nézve rendkívül kevés idő. A csehszlovák állam létrehozása a politikusok és a politika műve volt, ahogy a megszűnése is, jelentette ki.
– jegyezte meg. Holec véleménye szerint azonban a szlovák nemzet számára egy óriási lehetőség volt Csehszlovákia megalakulása, egy „meseszerű történet”. Mint mondta, óriási szerepe van abban, hogy a szlovákság valóban létező, modern nemzetté alakulhatott. Meggyőződése szerint a Masaryk-féle államból a szlovákok a mai napig profitálnak.
„Egyúttal megtalálták az államalapításhoz szükséges ideát, a nagyhatalmak által is támogatott önrendelkezéshez való jogot, ráadásul mindezt egy kedvező történelmi pillanatban” – fogalmazott. Hozzátette azonban, nem lehet figyelmen kívül hagyni a cseh állam ezeréves történelmiségét sem, illetve a csehek erős civilizációs küldetését, amellyel Szlovákia és Kárpátalja fejlesztésére törekedtek.
Simon megjegyezte, míg a csehek szempontjából aranykor volt, szlovák szempontból pedig az emancipáció egyik legfontosabb pillanata, addig magyar szempontból Csehszlovákia megszületése „az egyik szög a történelmi magyarság koporsójába”. A különböző nézőpontok azonban elfedik a két háború közötti Csehszlovákia sokféleségét, húzta alá. Holec hozzászólásában arra mutatott rá, hogy a történelem sosem lehet csak fekete vagy fehér. „Magyar kollégáimmal ugyanarról beszélünk, csak a nézeteink mások. Tipikusan a félig üres, vagy a félig telt pohár esete ez. De a lényeg, hogy ugyanannyi vízről beszélünk” – húzta alá. Holec szerint a történelmi áttekintéshez szorosan kapcsolódik, hogy az egymás mellett élő (vagy együtt élő) nemzetek történelmi szemlélete különböző. Kiemelte azonban, véleménye szerint nem lehet egyértelműen elvitatni Csehszlovákia demokratikusságát, hiszen – ha csak rövid időre is, de – meghatározta az államot.
Szarka kérdésére, hogy hányféle állameszme alakította az első köztársaság Csehszlovákián belüli lojalitásait, Holec megjegyezte, az állam mindenféle előkép nélkül született meg.
– fűzte még hozzá.
Simon szerint az új állam megalakulásában vitathatatlan szerepe volt a cseh államiság történelmének, tehát létezett folytonosság. Mint mondta, az elképzeléseket a történelmi események felülírták és praktikus okokból alakult úgy, ahogy. Ám már az állam indulását is erőszakkal kellett elfogadtatni a magyar és a német kisebbséggel, ez pedig rányomta a bélyegét az állam fejlődésére, fogalmazott. „A cseh és szlovák fejekben mindig ott volt ennek a mozaikállamnak a széthullásától való félelem” – fűzte hozzá, és ez szerinte gátat is jelentett a demokrácia kiteljesítésében.
Hozzátette azonban, Csehszlovákia felkínálta polgárainak az általános választójogot, ami akkoriban még sok európai országban sem volt természetes. „Ebben az értelemben nyugodtan nevezhetjük a polgári demokrácia szigetének ezt az államot. Viszont az első húsz évében sem tudta megalkotni a nemzetiségi törvényt. Ezt pedig mi is megörököltük, ezért nincs ennek hagyománya” – vélekedett Simon, aki szerint ma is szükség lenne egy olyan nemzetiségi törvényre, ami pontosan körülírja, hogy mit jelent a kisebbségi közösség és annak milyen jogai vannak.
„Egyetlen egy pillanatban volt rá kényszer: 1938-ban Milan Hodža miniszterelnök azzal próbálta pacifikálni a szudétanémeteket, hogy felkínálta a nemzetiségi statútum tervezetét, de erre már akkor sem a németek, sem a magyarok nem voltak vevők. Ha ez a javaslat korábban jön, akkor azt hiszem, sokat változtatott volna Csehszlovákia megítélésén magyar vagy akár német szempontból. Úgy gondolom, hogy az eszmék sokkal kevésbé határozták meg ezt az államot, mint az eseményekből származó kényszerűségek” – szögezte le Simon Attila.
Holec szerint azonban vitapartnere túl kritikusan értékeli ezt. Elismerte, hogy a csehszlovák államnak az első 20 évében nem volt nemzetiségi törvénye, de megjegyezte, ez az időszak súlyosan terhelt volt történelmi és gazdasági nehézségekkel, mint az 1929-es nagy gazdasági világválság, vagy épp Hitler hatalomra jutása.
– fogalmazott. Mint mondta, összehasonlítva a Szlovák Köztársaság elmúlt 30 évével, a Csehszlovák Köztársaság első 20 éve alatt – a nehezebb történelmi, geopolitikai helyzet ellenére –, több eredményt tudott felmutatni, mint a mai Szlovákia.
Holec szerint művi, geopolitikai kiegyezés produktuma volt az első csehszlovák állam megszületése az első világháború lezárását követően. Megszűnése is a geopolitikai helyzettől vált függővé.
– mondta.
Simon egyetértett Holeccel abban, hogy Csehszlovákia helyzetét egyértelműen meghatározta, hogy „Versailles gyermeke volt”. „A gazdasági válság után megváltoztak a hatalmi erőviszonyok Európában és kezdeményező helyzetbe kerültek többek között Németország és Versailles ellenfelei, ez pedig nagy mértékben meghatározta Csehszlovákia sorsát” – fogalmazott. Ám a történész rámutatott, a külső fenyegetések mellett a belső kohézió hiánya is megpecsételte az állam alakulását.
A vitaest végéhez közeledve Szarka László úgy fogalmazott, az 1945 és 1948 között létező harmadik Csehszlovák Köztársaság valójában a teljes átalakulását jelenti az addigi országnak, a németek és magyarok elűzése, áttelepítése, a reszlovakizáció pedig teljesen átalakította az országot és elkezdődött a szovjetizációja. Simon ehhez hozzáfűzte, ennek az államnak a megalakulása tragikus következményekkel járt a magyarok és németek számára. „De azt gondolom, a csehek és a szlovákok számára is.
– szögezte le. Mint mondta, ’45 és ’48 között szovjet befolyásra minden leépült az országban és logikus út vezetett 1948-hoz, az egypárti állam megalakulásához. „Mély nyomokat hagyott a gondolkodásban is. Az a viszony, ami ma a szlovákok és a magyarok között van, az a fajta intolerancia a többségi nemzet részéről a kisebbségek felé és a kisebbségek részéről egyfajta gyanakvás a többségiek felé, még a ’45 és ’48 közötti időszak lecsapódása” – vélekedett Simon.
Zárókérdésként Szarka felvette, hogy
Emlékeztetett, a győztes cseh párt elnöke, Václav Klaus és a győztes szlovák párt elnöke, Vladimír Mečiar megegyeztek abban, hogy gyorsan, törvényes eszközökkel szétválnak. Szarka arra volt kíváncsi, mennyire szükségszerű, hogy egy állam keletkezését és megszűnését a külső környezet határozza meg, illetve az is érdekelte, vajon a posztkommunista világ képlékenysége mennyire befolyásolta azt, hogy 1992-ben kockázatosnak vélték a felelős vezetők a referendum kiírását.
Holec annak a véleményének adott hangot, hogy ebben az időben – szemben az első világháború időszakával – az ország lakosainak már volt politikai tudatuk, pontosan tudták, mit szeretnének és mit nem. „Nem volt bonyolult geopolitikai helyzet, nem voltak háború után, a nagyhatalmak sem helyeztek nyomást rájuk. Ráadásul a szövetségi köztársaságnak volt egy alkotmánya, amely világosan kimondta, minden államjogi változásról népszavazás útján kell dönteni. Azt, hogy erre nem került sor, tulajdonképpen úgy értékelem, hogy az ilyen köztársaság nem rendelkezik megfelelő legitimitással – csak egy eltaposott, piszkos születési anyakönyvi kivonattal” – jelentette ki.
A pozsonyi történész szerint,
Ezt azzal magyarázta, hogy a rendszerváltást követően nagyon kevés idő telt el a szövetségi köztársaság szétválásáig. „Sajnos, ez ma már történelem. Ám az a két állam, ami létrejött, meglepő, de jól működik” – tette még hozzá. Holec szerint azonban az is tipikus, hogy a nemzeti kisebbségek kérdése egy tapodtat sem lépett előre 1918-tól. „Ez az utolsó dolog, ami a politikát érdekli. Annak ellenére sem született meg a politikai akarat a nemzeti kisebbségek ügyeinek rendezésére, hogy sokkal kedvezőbb időket éltünk az elmúlt 30 évben. Ez egy tény” – fogalmazott.
Az est második felében bemutatták Roman Holec Diadal és katasztrófa – Trianon egy szlovák történész szemével című kötetét, mely a Lábnyom kiadó gondozásában jelent meg magyar nyelven is. A Trianon-jelenségről írt monográfiában a szerző szlovák nézőpontból foglalkozik a témával, nem hallgatva el a döntés igazságtalanságát sem. A könyv fontos mű és inspiráció a magyar–szlovák közös gondolkodás, tárgyszerű vita kibontakoztatásához, vélekedett róla Szarka László.
Szalai Erika/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
