Szlovák érdeklődés a magyar egyházpolitika iránt

Szlovák érdeklődés a magyar egyházpolitika iránt

Nyitrán tárgyalt az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós a Nyitrai Egyházmegye püspöke, Viliam Judák meghívására érkezett a városba, ahol december 12-én a magyar kormány egyházpolitikájáról, az elmúlt években megtett intézkedésekről és azok hatásairól adott tájékoztatást.

Az államtitkár elmondta, hogy Magyarország Kormánya a nemzet megmaradása és jövője szempontjából stratégiai partnernek tekinti az egyházakat. Éppen ezért támogatja az egyházak közfeladat-ellátási tevékenységének bővülését, amely iránt jelentős társadalmi igény és bizalom mutatkozik Magyarországon. Az államtitkár megosztotta az egyházi fenntartásba adott intézmények átadásával, fenntartásával és finanszírozásával kapcsolatos magyar tapasztalatokat, valamint szólt a Magyarországon élő szlovákok anyanyelvi vallásgyakorlásáról is.

A püspök elmondta, hogy bár Szlovákiában a lakosság 62%-a római katolikus, ennek ellenére kevés a katolikus oktatási intézmény. Megköszönte, hogy a magyar kormány képviselője az együttműködés szellemében megosztotta hasznos tapasztalatait, valamint elismeréssel szólt a magyar egyházpolitikáról.

Hírdetés

Soltész Miklós tájékoztatást adott az üldözött keresztények megsegítése érdekében tett magyar kormányzati lépésekről. A püspök és az államtitkár egyetértett abban, hogy a közel-keleti keresztényeknek helyben kell segíteni. Viliam Judák elmondta, hogy a szlovák püspöki konferencia is külön gyűjtést fog szervezni az ott élő keresztény közösségek javára.

Soltész Miklós a Kossuth Rádiónak nyilatkozva emlékeztetett, hogy Szlovákián belül Nyitra megyében él arányaiban a legtöbb magyar, a vidék minden ötödik lakosa magyar anyanyelvű szlovák állampolgár. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy a visegrádi négyek egyre hatékonyabb együttműködése az egyházi kapcsolatokban is megmutatkozik, ami tovább erősítheti a szlovák és a magyar nép, illetve a szlovákiai és a magyarországi egyházak kapcsolatát.

EMMI / Polgárportál

The post Szlovák érdeklődés a magyar egyházpolitika iránt appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »