Szívszorító üzenetet küldött az ukrán gyerekeket tanító szlovák nő

Szívszorító üzenetet küldött az ukrán gyerekeket tanító szlovák nő

Hana Halajová Lišková a közösségi oldalán üzent azoknak, akik megkérdőjelezik az oroszok brutalitását Ukrajnában.

Hana hetedikes, nyolcadikos és kilencedikes gyerekeket tanít. Elmondása szerint mindent megtesznek azért, hogy tanulhassanak. A pedagógus továbbá beszámolt arról, hogy egy fárasztó hét után több mindenről elkezdtek beszélgeti, köztük Ukrajnáról is. „Egy kislány megmutatta nekem a házát. Előtte és utána. Bucsában élt. Nagyon hallgatag, befelé forduló lány. Albérletházat láttam a képen – zöld, ilyen sarokház. És romok. Könnyek gyűltek a szemembe. Neki is. Sokat nézegeti ezeket a képeket a mobiltelefonján. És el sem hiszik, az oroszok lebombázták. Nem az ukránok. Ő pedig tudta ezt” – kezdte a beszélgetés leírását.

Egy másik ukrán lány elmondta Hanának, hogy több barátjának nem sikerült elmenekülnie, most sokan halottak közülük. „Egy faluból származik 25 percre Kijevtől. Van egy 15 éves barátnője, aki terhes. Egy orosz katona erőszakolta meg. Orosz, nem az Azov-zászlóaljból, a pontosság kedvéért” – tette hozzá a tanár. „Ezt gyerekek mondják nekem. Könnyes szemmel. És nem úgy tűnik, hogy a CIA, az EU, a NATO vagy az USA kémei lennének. Nem értik, miért gyűlölik őket az oroszok” – folytatta.

Hírdetés

Hana egy másik diákjáról is beszámolt, akinek sok orosz barátja van. A háború kezdetekor kérdezgették tőle, hogy már felszabadították-e őt a náci elnyomás alól. Ő csak annyit kérdezett: Milyen nácik? „Azt írta nekik, úgy felszabadítottatok minket, hogy el kellett menekülnünk. De a barátai nem hittek neki.”

Hana hozzátette, hogy a gyerekek végül is sajnálják az oroszokat. „Tudjátok, miért? Mert Ukrajna győzni fog és nekik hosszú évekig kell majd fizetniük, hogy újjáépüljön. Egyszerű embereknek kell majd fizetniük. Ezek a gyerekek meg sajnálják őket” – zárta Hana.

(pluska)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »