Szívharang # koncertszínház – Korpás Éva különleges produkciója

Szívharang # koncertszínház – Korpás Éva különleges produkciója

Június 23-án, csütörtökön 19 órai kezdettel Szívharang # koncertszínház címmel különleges produkciót láthat majd a közönség a Komáromi Jókai Színház színpadán.

Tizenhatan állnak majd a színpadon Korpás Éva népdalénekes mellett. Öt népzenész: Csernók Klári prímás, Takács Ádám hegedűs, Papp Endre brácsás, Kuti Sándor cimbalmos, Hanusz Zoltán nagybőgős, hat énekes lány: Czajlik Boglárka, Janovszki Csenge, Korpás Réka, Lakatos Lili, Szabó Júlia, Zsoldos Viktória, két bábszínész: Bánky Sára, György Zoltán Dávid és három táncművész: Tókos Attila, Paput Júlia, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, ifjabb Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Állami Népi Együttes táncművészei.

Elképzelésük szerint a # koncertszínházzal a hagyományos népzene megjelenítése mellett modern világot hoznak a színpadra, huszonegyedik századi felfogásban próbálják megmutatni, hogyan alakultak, miképp változtak meg az emberi kapcsolatok régen és ma.

Hírdetés

Korpás Éva háromszoros Harmónia-, kétszeres Fonogram-, Külhoni Magyarságért Díjjal és Pro Urbe díjjal kitüntetett népdalénekesnek, előadóművésznek az egyik álma valósul meg a koncerttel.

Eddig talán nem volt elég bátorsága, hogy ezt felvállalja, de most olyan inspiráló, kreatív csapattal, olyan emberekkel van körülvéve, akik partnerek ebben. Gyakran zenekarának tagjai biztatják, hogy merjen nagyobbat lépni. Főleg Csernók Klára inspirálja, hogy még inkább tágítsa a határait. Közösen gondolkodnak. A bábok ötletét is Klári vetette fel az egyik beszélgetésük során.

„Úgy gondolok a népzenére, hogy ez az a műfaj, ahol mindig rend van” – vallja Gergely Rozália rendező. Véleménye szerint a népzenében és a népdalban megbonthatatlan a rendszer és a rend. Ezeket a gondolatokat kiegészítendő jelennek meg az előadásban a bábok. A halak, a madarak az ember érzelmi, fizikai síkjait jelenítik meg.

Horváth Márkkal, a Szívharang # koncertszínház báb- és jelmeztervezőjével elvetették az emberalakokat, tekintve, hogy lesznek táncosok is a színpadon. Azt szeretnék, ha a népművészet, mint olyan, zene formájában jelenne meg, a bábokat próbálták ebből egészen kiszakítani, és a rendezőnővel arra jutottak, hogy legyen ez a világ hangsúlyosan műanyaghatású, éreztetve a mai kor jellegzetességét. Extravagáns neonszíneket használtak, amelyek radikálisan különböznek a népi hagyománytól.

(Sajtóközlemény)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »