Szívén viselte az embereket – Vigyázó Miklós egykori plébánosra emlékeztek Angyalföldön

Szívén viselte az embereket – Vigyázó Miklós egykori plébánosra emlékeztek Angyalföldön

Október 28-án az Angyalföldi Szent Mihály-plébánia lakóépületének falán, a Babér utca 17/B. szám alatti felavatták és megáldották az egykori esperes-plébános, protonotárius kanonok, a XIII. kerület díszpolgára, Vigyázó Miklós emléktábláját. A lelkipásztor 1992-től haláláig a plébánián szolgált.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Miklós atya, sosem volt „atyás”, hanem inkább olyan „apucis”. Nem szerette, ha mellébeszéltek. „Szerette, ha hozzá fordultunk, és mi szerettünk hozzá fordulni.” Érdekes – emelte ki Pál Feri, – hogy általában azok kapnak emléktáblát, akinél nem kell figyelmeztetni arra, hogy emlékezzünk rá. Hiszen nemcsak emléke, hanem mondatai, életpéldája is elevenen áll előttünk. Ezért „Miklós atya” élete és az emléktábla arra hív bennünket: „Ugye tudtok rólam olyasmit mondani, emlékezni, amire azt tudjátok most is mondani: jó volt.”

Hírdetés

Ezt követően Hodász András plébániai kormányzó és Tóth József polgármester közösen leleplezték az emléktáblát. Miután Hodász András megáldotta, az önkormányzat és a plébánia képviselői koszorúkat helyeztek el Vigyázó Miklós emléktáblájánál. 

Fotó: Kuzmányi István

Magyar Kurír
(ki)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »