Szirt városában mértek csapást az Iszlám Államra

Líbiai csapatok mélyen behatoltak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellenőrzése alatt álló Szirt városába – közölte szerdán Mohamed al-Gaszri dandártábornok, a Miszráta és Szirt közötti területen a szélsőségesekkel szembeni katonai műveleteket összehangoló katonai parancsnokság szóvivője. Az iraki Fallúdzsa városában a korábbi becsléseknél jóval több, 90 ezer civil rekedhetett.

Gaszri szerint a kormányerők elfoglaltak egy kulcsfontosságú hidat a városban, amelyen a dzsihadisták korábban megölt ellenségeik holttesteit tették közszemlére. A líbiai csapatok mindössze öt kilométerre vannak a belvárostól – tette hozzá a szóvivő. A szerdai összecsapásokban 5 ember esett el és 25-en sebesültek meg.

Szirt az IÁ ellenőrzése alatt álló egyetlen jelentősebb város Szíria és Irak területén kívül. Az iszlamisták tavaly szállták meg a 2011-ben megbuktatott és meggyilkolt Moammer Kadhafi líbiai diktátor szülővárosát, kihasználva a rivális líbiai csoportok közötti konfliktust és a zűrzavart, amely Kadhafi halála óta uralkodott el az országban.

Sok civil rekedhetett az iraki Fallúdzsában

A korábbi becsléseknél jóval több, 50 ezer helyett mintegy 90 ezer civil rekedhetett az iraki kormányerők által ostromlott, az Iszlám Állam kezén lévő Fallúdzsa városában – közölte szerdán Lise Grande, az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) iraki megbízottja.

„Alábecsültük a civilek számát. Azoknak a beszámolóiból, aki kijutottak a városból, arra következtetünk, hogy akár 80-90 ezer ember is Fallúdzsában lehet még” – mondta.

Hangsúlyozta, hogy ezek az emberek „szívet tépő” kilátások elé nézhetnek, ha a várost hamarosan nem foglalják vissza. Ezt azzal indokolta, hogy bár az iraki erők május 23-án jelentették be Fallúdzsa felszabadítását, a város már hat hónappal azelőtt de facto ostrom alatt állt.

Sokan meghalnak menekülés közben

Az iraki hatóságok korábban közölték, hogy időbe telhet Fallúdzsa visszafoglalása, mert az IÁ fegyveresei a többi között alagutakat ástak, melyeken keresztül rajtaütésszerű támadásokat tudnak végrehajtani, és robbanószerkezeteket helyeztek el az utak mentén és a lakóépületekben.

Grande elmondta, hogy az utóbbi időben több mint 20 ezer embernek sikerült rendkívül nehéz körülmények között kimenekülnie a városból. Lise Grande hozzátette, sokan meghalnak menekülés közben, legalább 10 ember fulladt a város nyugati oldalán folyó Eufráteszbe, és arról is kaptak jelentéseket, hogy egyes családok elvesztették a gyermekeiket.

Grande felhívta a figyelmet arra, hogy a háború sújtotta ország több mint 7 millió rászorulójának támogatását célzó műveletekre kért 860 millió dolláros (234 milliárd forintos) összegnek csak a 30 százalékát kapta meg az ENSZ. Leszögezte, hogy a világszervezet nem tud többet tenni az emberekért, ha nem kap sürgős anyagi segítséget.

„Nehéz megérteni, hogy a nemzetközi közösség hogyan tud annyi pénzt a katonai hadműveletekre szánni, miközben a háború áldozataira alig fordít valamit” – jegyezte meg.

A főleg szunniták lakta Fallúdzsa visszafoglalása az egyik legnehezebbnek ígérkező feladat az iraki kormányerők számára. A Bagdadtól 65 kilométerre fekvő település már a 2003-ban kezdődött háború idején is a kormányellenes harcosok fontos bázisa volt a síita többségű országban.

Az amerikai hadsereg becslései szerint 500-700 dzsihadista lehet a településen, míg az iraki hadsereggel szövetséges síita milíciák úgy becsülik, hogy 2500-an harcolnak a városban a szélsőségesek oldalán.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »