Szinte megnyert mérkőzésen vesztett pontokat a magyar válogatott

Bíró Attila együttese a hágai összecsapáson egészen a negyedik felvonásig uralta a mérkőzést, a nagyszünetben 7-4-re, az utolsó játékrész előtt 10-6-ra vezetett, a vendéglátók azonban visszakapaszkodtak, és egy 4-0-s sorozattal egyenlítettek.

A magyar válogatott az utolsó támadást még emberelőnyben játszhatta végig, de a lövés kimaradt.

A magyar csapat – amely így a hollandokhoz hasonlóan négypontos a csoportban – kedden Franciaországban játszik.

A világligában a magyar csapat novemberben 13-4-re legyőzte Egerben a franciákat, majd decemberben 13-12-re kikapott Olaszországban. A négyesből az első három jut az Európa Kupa hatos döntőjébe, ugyanakkor fontos a csoportelsőség, mivel azzal közvetlenül az elődöntőbe lehet kerülni. Az Európa Kupa hatos döntőjét március 28. és 31. között rendezik Torinóban. Innen az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, amelynek Budapest ad majd otthont, így a magyar válogatott automatikus résztvevő. Ennek a tornának a győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

A magyarok további programja:

január 15.: Franciaország-Magyarország

február 12.: Magyarország-Hollandia

március 5.: Magyarország-Olaszország


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »