Színházi előadások, irodalmi programok a füleki VMK idei palettáján

Színházi előadások, irodalmi programok a füleki VMK idei palettáján

A városi művelődési központ tavalyi éve a járvány jegyében telt. A korábbiaknál kevesebb eseményt tudtak megvalósítani, ugyanakkor ezek nagyobb rendezvények voltak és jóval többen látogatottak el rájuk, mint 2020-ban – tudtuk meg Illés Kósik Andrea igazgatótól.

A városi művelődési központ a járványügyi intézkedések miatt tavaly csak júniustól szeptemberig tudott rendezvényeket tartani. Sikerült megvalósítaniuk a Városi gyermeknapot, az UDVart fesztivált, illetve a XXX. Palóc Napokat is.

Szerencsére sikerült olyan programokat szervezni, amelyek sok nézőt vonzottak.

Az UDVart fesztiválon például voltak kubai zenészek, irodalmi beszélgetések, amelyek szinkrontolmáccsal magyar-szlovák nyelven valósultak meg. Egy határon átnyúló projektnek köszönhetően a Palóc Napok keretén belül városi sétákat szerveztünk és olyan zenekarokat tudtunk meghívni, mint a Kandráčovci, a Neoton família sztárjai, vagy az Ochomacho. De megvalósulhatott az operett előadás is, illetve a gyerekprogramok”- részletezte Illés Kósik Andrea.

Hírdetés

„25. évfordulóját ünnepelte a Jánošík néptánccsoport, illetve itt volt a budapesti Fonó zenekar és hagyományőrző vendégei, akik nagyszerű műsort mutattak be szeptemberben. Illetve a művelődési központ mellett működő énekkarok is szeptemberben tudták megvalósítani hagyományos rendezvényeiket. A Melódia Nőikar a Nemzetközi melódiák szárnyain című rendezvényét, a Pro Kultúra Férfikar a Dalolj míg élsz c. kórustalálkozóját, illetve a férfikórus ugyanebben a hónapban tartotta meg a 100-dik évfordulóját is”- mondta az igazgató.

Ősszel két színházi előadással kedveskedtek a nézőknek. A Jókai színház Spiró György Prah c. darabját hozta el, a KUMŠT színház pedig a Chlieb s maslom c. darabját mutatta be. Karácsonykor pedig a Melódia Nőikar és a Városi Művelődési Központ közösen szervezett online hangversenyt. Az intézmény munkatársai az idei évre is izgalmas programokkal készülnek.

A gyerekeknek osztálytermi előadásokat terveztünk. Ez a Vekker műhely foglalkozásait jelenti, a Csavar színház előadását, illetve a kisebbeknek a Mesefigurák bábcsoport és a Foncsik énekegyüttes közös műsorral kedveskedik majd. Ezeket a rendezvényeket január végétől február végéig tervezzük.”

A szervezők a következő hónapokban a színházkedvelőknek is szeretnének kedveskedni. Az Örkény Színház február 11-én adja elő a Pionírszív című darabját. Február 25-én a Képzőművészeti kft. mutatja be a Képzőművészeti Főiskola c. előadását Mucsi Zoltán és Scherer Péter főszereplésével. Márciusban pedig a City Reboot produkciójában látható a De mi lett a nővel c. előadás. A tervek között szerepel továbbá a Palóc húsvét, a Városi gyermeknap, az Udvart fesztivál, a Palóc Napok, illetve különféle irodalmi programok megvalósítása is. Az intézmény vezetése bízik abban, hogy idén a járványügyi intézkedések lehetővé teszik a rendezvények lebonyolítását.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »