Szilágyi: Ez a munka megérdemel még egy aranyérmet

Szilágyi: Ez a munka megérdemel még egy aranyérmet

Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét. Kardvívásban erre eddig csak két magyar, Fuchs Jenő és Kárpáti Rudolf volt képes, külföldi is csak kettő, így London és most már Rio de Janeiro bajnoka igen előkelő társaságba került, és nagy alakja lett a sportágnak. Egész nap rendkívül összeszedetten vívott, és minden asszóját uralva jutott el a döntőig. Olyan skalpokat szerzett meg, mint a fehérorosz Alekszandr Bujkevics, a román Tiberiu Dolniceanu és a dél-koreai Kim Jung-Hwan. A döntőben az amerikai Daryl Homer volt az ellenfele, és Szilágyi Áron esélyt sem adott neki, valósággal lekaszabolva őt 15-8-ra legyőzte. Az eredményhirdetés után fáradtan, de szemlátomást felszabadultan válaszolt a vegyes zónában a kérdésekre.

– Felfogta már, hogy mi történt?
– Még csak keresem a szavakat… Csodálatos érzés, és kezdem felfogni, mekkora munkát végeztem az edzőimmel, a pszichológussal, a masszőrrel, és nagyon hálás vagyok nekik. Végig úgy gondoltam, hogy ez a munka megérdemel még egy aranyérmet.

– Gondolta volna, hogy éppen a döntő lesz a legkönnyebb asszója?
– Lehet, az eredmény alapján kívülről könnyűnek tűnhetett a döntő, örülök is, ha úgy tűnt, de nem volt az. Olyan stratégiát kellett választani, amellyel az ellenfél roppant agresszív és dinamikus vívását csírájában, már a pást közepén, rögtön a rajt után meg tudom törni. Fontos volt, hogy ne tudja kialakítani a helyzeteit, ne tudjon lenyomni a pástról, és ha mégis lenyom, ott is újíthassak. Akadtak szép pillanatai, adott szép tusokat, de összességében bevált a tervünk.

– Számított, hogy Homernak ez az első olimpiája volt, önnek viszont a második?
– Négy éve a londoni olimpián olyan állapotban vívtam, amilyen már sohasem lesz az életemben. Most sokkal tudatosabbnak kellett lennem, több energiát vitt el, hogy ne figyeljek a közönségre, és csak a következő akcióra összpontosítsak. Sokat számított, hogy az edzőmre, Decsi Andrásra mindig kinézhettem, és ő folyamatosan szinte kényszerített, hogy csak előre, azaz a következő pont foglaljon le. Ez mindig visszarántott az asszóba, ha éppen mondjuk a bíróval akartam volna foglalkozni.

– Elég nagy port vert fel, hogy edzőt váltott. Igazolva látja a döntést?
– Akkor is tehát tavaly év végén is azt mondtam, beszéljenek majd az eredmények. Decsi Andrissal remekül megértjük egymást, nagyon jól tudunk együtt dolgozni,és csodálatos volt olyan felkészülésen részt venni, amelynek minden egyes edzését élveztem Természetesen a korábbi edzőimnek, Somlai Bélának és Gerevich Györgynek is hálával tartozom, nélkülük nem lennék olyan vívó, mint amilyen lettem.

– Melyik volt a nehezebb siker, a londoni vagy a mai?
– Reméltem, hogy ilyen elemzésekbe csak néhány hónap múlva kell belemennem… Annyit tudok mondani, hogy nagyon nehezen megnyert aranyérem volt, mindent kiadtam magamból, fizikálisan és mentálisan is nagyon elfáradtam. Nehéz pillanatokat, helyzeteket kellett megoldanom már a második asszómtól kezdve folyamatosan, a küzdeni tudással, a koncentráció tudatos növelésével és jó taktikával nyertem meg a versenyt. Ugyanakkor tény, a felkészülés és a verseny során is sokat számított az a tudat, hogy ezt egyszer én már megcsináltam, a londoni tapasztalatok nélkül talán most nem nyertem volna.

– Jól láttuk, hogy asszóról asszóra lett egyre jobb a teljesítménye?

– Tökéletesen. Szerencsére a második után leesett rólam egy teher, fontos lépést tettem meg, ráadásul nehéz helyzet elé állítottak, mert tíz perccel később már ismét pástra kellett lépnem. El lehet képzelni, milyen fizikális állapotban voltam, ám sikerült összeszednem magamat és úgy összpontosítanom, mintha akkor keltem volna fel frissen az ágyból. Az elődöntőben már kimondottan jó tusokat is tudtam adni, a döntőre pedig, mint említettem, jó taktikát választottunk.

– Mit szól ahhoz, hogy a klubja, a Vasas ennyire előkelő helyen áll az olimpia éremtáblázatán?
– Nagyon örülök ennek a kérdésnek, mert az öt aranyérmet valóban vasasos versenyző szerezte, és erre külön büszke vagyok. Óriási ajándék, hogy olyan klubban sportolhatok, amelyben családias hangulat uralkodik. Kilenc éve tartozom a Vasashoz, ott kezdtem el a vívást, és már megvan az új szerződésem a tokiói olimpiáig, aminek nagyon örülök.

– A nyitóünnepség magyar zászlóvivője még sohasem nyert aranyérmet. Most megtörte ezt az átkot.
– Most, néhány perce hallottam erről, az utódomra nyilván megnyugtatóan hat majd, hogy nyertem.

– Hogyan telt az elődöntő és a döntő közötti másfél óra?
– Megnéztem a másik elődöntőt, felépítettük a taktikát a döntőre, húsz-huszonöt perc relaxálás következett, majd újra bemelegítettem.

– Tudja, hogy magyarként eddig csak Fuchs Jenő és Kárpáti Rudolf volt kétszeres olimpiai bajnok, két külföldivel együtt ön az ötödik ilyen kardvívó?
– Igen, tudom. El is játszottam a gondololattal, hogy milyen csapathoz tartoznék, ha nyerni tudnék Rióban. Erra tagságra nagyon büszke vagyok, jó érzés volt ezt a hagyományt feleleveníteni.

Most szeretnék visszajutni az olimpiai faluba, megölelni a csapattársaimat, kicsit egyedül átgondolni ezt a napot, aztán majd meglátjuk, milyen ünneplés lesz…


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »