Szijjártó: Nagyon komolyan készülünk Putyin látogatására

Szijjártó: Nagyon komolyan készülünk Putyin látogatására

Nagyon hosszú idő után úgy látjuk, hogy a nemzetközi folyamatok segítenek a magyar–orosz kapcsolatok fejlesztésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel hétfőn Moszkvában folytatott tárgyalása elején.

Hírdetés

Mint mondta, a magyar kormány nagyon komolyan készül Vlagyimir Putyin orosz elnök februári budapesti látogatására. Rámutatott, hogy a kétoldalú viszony sokat szenvedett a nemzetközi szankciós környezetben, de a közösen elhatározott gazdasági együttműködési programok – a regionális együttműködés, az oroszországi magyar technológiai beruházások, elsősorban a mezőgazdaság terén, és a gépipari együttműködés – jól fejlődnek.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy nemcsak külügyminiszterként, de személyesen is várta, hogy találkozhasson Lavrovval. Köszönetet mondott tárgyalópartnerének a veronai buszbaleset miatti orosz részvétnyilvánításért. A Moszkvában tárgyaló magyar delegáció a nemzeti gyásznap miatt fekete szalagot visel.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról számolt be, hogy a magyar–orosz külügyminiszteri találkozó célja a februári budapesti csúcstalálkozó sikerének előkészítése. Hozzátette: a megbeszélésen egyúttal áttekintik a Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor egy évvel ezelőtti moszkvai tárgyalásain elért megállapodások végrehajtását. Az orosz diplomácia vezetője részvétét fejezte ki a veronai magyar buszbaleset miatt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »