Szijjártó: Már csak a szlovák kormányra várunk az oltási igazolások kölcsönös elfogadása kapcsán

Szijjártó: Már csak a szlovák kormányra várunk az oltási igazolások kölcsönös elfogadása kapcsán

A szlovák-magyar határ szabad átjárhatóságát is lehetővé tevő oltási igazolásokról szóló megállapodás már csak a szlovák kormány döntésétől függ, derült ki Forró Krisztián MKP-elnök és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter közös pozsonyi sajtótájékoztatóján. Szóba került többek között a templomfelújítási program, a két ország közötti infrastrukturális fejlesztések és a magyar érdekeltségű pártok közeledése is.

Szijjártó a C5 országcsoport mai találkozója apropóján látogatott Pozsonyba. A C5 csoportot Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria és Szlovénia hozta létre tavaly, a járvány miatt bevezetett korlátozott határrezsimek összehangolása céljából. Ma az oltási igazolások kölcsönös elfogadásáról tárgyaltak a szlovák fővárosban.

A találkozó után Szijjártó az MKP elnökével is tárgyalt. Forró Krisztián közös sajtótájékoztatójuk elején köszönetet mondott a magyar kormánynak a a felvidéki templomok felújítására felkínált támogatási összegekért. Forró úgy fogalmazott, örömteli, hogy “a több ezer szlovákiai vállalkozó és a felvidéki óvodák megtámogatása után most a templomokra került a sor”. Hangsúlyozta, hogy a támogatások által nem csak a felvidéki magyarokat segíti a magyar kormány, hanem “valamennyi itt élő embert is, hiszen a templomokban nem csak magyarul folyik a szentmise”.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter “örömteli fejleménynek” nevezte, hogy a felvidéki magyarság közelebb került ahhoz, hogy egy “erős és egységes képviselete lehessen”, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy “az ehhez vezető úton a felvidéki magyaroknak és az őket képviselő pártoknak kell végigmenni”.

“Természetesen nekünk az az érdekünk, hogy minden határon túl élő magyar nemzeti közösségnek erős képviselete legyen annak az országnak a fővárosában, ahol élnek, hiszen láthatjuk, milyen különbség van aközött, ha egy nemzeti közösségnek erős képviselete van az adott ország parlamentjében, illetve akkor, amikor ennek hiánya lép fel”

fogalmazott, majd hozzátette:

“Reméljük, hogy az egységes képviselet létrejötte után az erős képviselet is megjelenik itt a Felvidéken”

Pozsony már bő két hete ül a magyar javaslaton

Szijjártó arról is beszélt, hogy Magyarország mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a koronavírus okozta határintézkedésekből fakadó káros elszigeteltség minél hamarabb megszűnjön. Szijjártó szerint abból a nemzetközi konszenzusból kell kiindulni, miszerint az oltás védettséget és biztonságot garantál, és ha ez így van, akkor nem szabadni semmilyen akadályt gördíteni az elé, hogy az oltással rendelkező szlovákiai és magyar állampolgárok szabadon utazhassanak a két ország között. 

“Az erre vonatkozó javaslatunkat most már jó két hete hivatalosan is átadtuk Szlovákia kormányának, azóta többször is szorgalmaztuk ezt a megállapodást”

mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy Ivan Korčok (SaS) szlovák külügyminiszter szerint e tekintetben jelenleg is “a szlovák kormány belső döntési folyamata zajlik”. Később újságírói kérdésre elmondta, Magyarország már hét másik országgal kötött ilyen megállapodást, és Szlovákia ugyanilyen típusú, négy pontból álló javaslatot kapott Magyarországtól. A négy pont a következő:

Hírdetés

Szijjártó elmondta, hogy a javaslatot és még a közös igazolásmintákat is megküldték a pozsonyi döntéshozóknak.

“Gyakorlatilag, amikor a szlovákok azt mondják, hogy ez rendben van, már másnap reggeltől életbe léphet az intézkedés”

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány napirenden fogja tartani ezt a kérdést.

Hat új határátlépési pont

Beszámolt arról is, hogy idén a harmadik negyedévében teljes egészében elkészül a Pozsony és Kassa közötti gyorsforgalmi összeköttetés, ami azt is jelenti, hogy a két ország nyugati és keleti végén is gyorsforgalmi összeköttetés jön létre.

2023-ig hat újabb határkeresztező infrastruktúra épül meg, ezek között van három új Ipoly-híd (Ipolydamásd-Helemba, Drégelypalánk-Ipolyhídvég, Őrhalom-Ipolyvarbó).

A Neszmély és Dunaradvány közötti komp elindításához szükség finanszírozás most már a szlovákiai oldalon is rendelkezésre áll, Szijjártó itt külön köszönetet mondott Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszternek és kormányfő-helyettesnek közbenjárásért és segítségéért. Várhatóan a jövő év végére elkészül a Dunakiliti és Doborgaz közötti gyalog- és kerékpárhíd, illetve idén nyárra befejeződik a Nagyrozvágy és Nagygéres közötti út építése is.

Szijjártó kijelentette, sosem volt olyan jó Szlovákia és Magyarország kapcsolata mint mostanság, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne még jobbá tenni. 

A V4 pozíciója nem gyengül meg

A kettős állampolgárság kérdésével kapcsolatban elmondta, hogy itt nem értenek egyet a szlovák fél érvelésével. Szerinte a kettős állampolgárság intézménye Európa-szerte elfogadott, és nem vezet semmiféle “instabilitáshoz vagy veszélyhez”. Elmondta, azt reméli, hogy a szlovák-magyar közös sikertörtének lehetőséget teremtenek az ilyen érzékeny témák megnyitására, a közös álláspont kialakításának reménye mellett.

A Körkép.sk kérdésére reagálva Szijjártó elmondta, hogy a Visegrádi Négyek Európa leghatékonyabb és legerősebb csoportja, amely már többször megmutatta erejét, például az illegális migráció kérdésében. A Visegrádi Négyek közös fellépése nélkül ma kötelező letelepítési kvóták alapján osztanák szét a migránsokat Európa országai között. Emlékeztetett, hogy a Visegrádi Négyek a járvány előtt Európa gazdasági motorja volt, amely az uniós átlagtól jóval magasabb gazdasági bővülési ütemet tudott produkálni.

“Nyilván arra fel kell készülni, hogy mindig lesznek kísérletek a V4 megbontására, ilyen próbálkozások mindig is voltak, ennek ellenére nem csak hogy túléltük őket, de kudarcaik által meg is erősödtünk”

fogalmazott azzal, hogy nem számít a visegrádi csoport pozíciójának gyengülésére.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »