Szijjártó: Magyarország nem ismer kompromisszumot a nemzeti érdek és az önvédelem terén

Szijjártó: Magyarország nem ismer kompromisszumot a nemzeti érdek és az önvédelem terén

Magyarország a nemzeti érdek követésével, az önvédelem erősítésével válaszol a világ változására, és a kormány ezen a téren nem hajlandó kompromisszumra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Torinóban.

A minisztérium közleménye szerint

a tárcavezető az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ülésén arról beszélt, hogy az elmúlt években hatalmas változások történtek a világban, s példaként a koronavírus-járványt, a gazdasági válságot és az ukrajnai háború kitörését említette.

Szavai szerint ennek nyomán új rend van kialakulóban a világgazdaságban és a világpolitikában, ezért újra kell értékelni az eddigi politikát.

A 21. század teljesen másképp fog kinézni, mint vártuk, ezért másképp is kell fellépnünk

– húzta alá.

Szijjártó Péter leszögezte:

Magyarország válasza az új helyzetre az önvédelem, s továbbra is a nemzeti érdek fog az első helyen állni, ebben nem lehet kompromisszumot kötni.

A nemzeti érdeket fogjuk követni biztonságunk védelme terén, legyen szó fizikai, gazdasági vagy energiaellátási biztonságunkról, illetve keresztény vallásunk, kultúránk vagy a családok és az otthonok védelméről

Hírdetés

– fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy

a szomszédos Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus komoly biztonsági kockázatokat jelent hazánkra nézve, ezért fontos, hogy a béke minél előbb visszatérjen a térségünkbe.

Elítéljük a katonai agressziót, segítjük az áldozatokat, segítjük azokat, akiket megtámadtak. De nem hagyjuk, hogy belesodorjanak minket a háborúba vagy a magyarokkal fizettessék meg a háború árát

– jelentette ki.

A nemzetközi szankciópolitikáról szólva hozzátette: fontos, hogy a büntetőintézkedések azoknak fájjanak jobban, akik ellen elrendelték őket.

Egy másik témával összefüggésben kiemelte:

Nem érzünk szégyent azért, mert úgy tekintünk a családra, ahogyan a zsidó-keresztény kultúra elmúlt több ezer évében tekintettek, miszerint az apa férfi, az anya nő, a gyerekeket pedig a szüleik nevelik, ahogy azt az alkotmányunkba is belefoglaltuk.

Hozzátette, hogy

Magyarország tiszteletben tartja, ha más országok máshogy élnek, de ennek kölcsönösnek kell lennie.

Aláhúzta, ha a világ nem lesz képes visszatérni a kölcsönös tisztelet elvéhez a nemzetközi együttműködésben, akkor az előttünk álló problémák, kihívások és kockázatok még súlyosabbak lesznek.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »