Szijjártó: Budapesten lesz az ENSZ terrorizmus elleni regionális irodája

Szijjártó: Budapesten lesz az ENSZ terrorizmus elleni regionális irodája

Budapesten lesz az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodája – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a fővárosban.

Szijjártó Péter A terrorizmushoz vezető radikalizáció: regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés című kétnapos angol nyelvű konferencia megnyitóján mondott beszédet.

A miniszter a tanácskozás előtti sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon már több szakosított ENSZ-szervezetnek működik regionális központja. Magyarország aktív és sikeres résztvevője a nemzetközi közösség terrorizmusellenes küzdelmének – hangoztatta. Úgy vélekedett: ezt ismerte el az ENSZ azzal, hogy Budapesten rendezik meg a jövőre New Yorkban tartandó globális terrorizmusellenes konferenciát felvezető regionális tanácskozássorozat egyik állomását.

Hírdetés

Szijjártó kiemelte: a nemzetközi közösségnek már nem azzal kellene foglalkoznia, hogy újabb migrációs hullámokat “inspiráljon”, hanem azzal, hogy megteremtse a biztonságos életkörülményeket mindazoknak, akik otthonuk elhagyására kényszerültek.

Magyarország eddig 40 millió dollárt fordított a közel-keleti keresztények megsegítésére, részt vett kórházak, iskolák újjáépítésében, hogy az érintettek haza tudjanak térni – jelezte Szijjártó Péter.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »