Szijjártó: Akkor csatlakozhat egy ország a NATO-hoz, ha az nem veszélyezteti a szövetség biztonságát

Szijjártó: Akkor csatlakozhat egy ország a NATO-hoz, ha az nem veszélyezteti a szövetség biztonságát

A NATO megerősítette a “nyitott kapuk” politikáját, azonban világos, hogy egy adott ország csakis akkor csatlakozhat a katonai szövetséghez, ha az nem veszélyezteti, hanem megerősíti a jelenlegi tagállamok biztonságát – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.

A tárcavezető a NATO külügyminiszteri ülésének szünetében tartott tájékoztatóján beszédesnek nevezte azt, hogy Bosznia-Hercegovinát, Georgiát és Moldovát hívták meg a találkozóra. Aláhúzta: a “nyitott kapuk” politikája érvényben van. Mint közölte, egyeztetést folytatott finn és svéd kollégájával, akiknek elmondta, hogy Magyarországon nem fog múlni országaik belépése. Rámutatott, hogy ehhez Törökországgal kell megállapodniuk, és reményét fejezte ki, hogy ez mielőbb megtörténik.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a kormány már beterjesztette az Országgyűlés elé a csatlakozási kérelmek ratifikációját, a képviselőtestület azonban az Európai Bizottság által kért törvényjavaslatokkal van elfoglalva jelenleg, így ezt a jövő év elején tudják majd napirendre tűzni.

“Biztosítottam kollégáimat arról, hogy úgy ahogy ők is természetesen mindig korrektül, nem elfogultan álltak a Magyarországot érintő kérdésekhez, úgy Magyarország részéről is egy tisztességes eljárásra és megközelítésre számíthatnak.”

Hírdetés

– fogalmazott. A miniszter tudatta, hogy a szerdai NATO-ülésen főleg az ukrajnai háború globális hatásairól tárgyaltak, így a gazdasági recesszióról, a terrorfenyegetettség erősödéséről és az energiaellátási válságról is, amelyek kezelése szavai szerint komoly erőfeszítéseket és józanságot igényel. Kiemelte, hogy sokan érintették a Kínához fűződő kapcsolatokat, s ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy Magyarország semmiképp nem szeretné, ha a NATO egyfajta Kína-ellenes tömbbé válna, ahogyan nem támogatja a gazdasági együttműködés ellehetetlenítését sem.

Hangsúlyozta: a kínai kapcsolatokban hatalmas lehetőségei vannak a nyugati világnak, csak észszerűen kell eljárni, enélkül az európai gazdaság egyszerűen nem tud sikeres lenni, különösen most, amikor az Oroszországgal szembeni szankciók már épp elég bajt okoztak.

Leszögezte: fontos, hogy a NATO ne csak keletre, hanem délre is figyeljen, és a terrorizmussal szembeni fellépésre is kellő mértékben foglalkozzon. Végül, az energiaellátás biztonságáról szólva kijelentette, hogy ezt a kormány fizikai kérdésnek, egyben pedig nemzetbiztonsági és szuverenitási ügynek is tekinti, amelynek nem hajlandó “sem politikai, sem ideológiai színezetet adni”.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »