Szijjártó: a visegrádi együttműködésből mind a négy tagország sokat profitál

Szijjártó: a visegrádi együttműködésből mind a négy tagország sokat profitál

A visegrádi együttműködésből mind a négy tagország sokat profitál, annak kézzelfogható, az emberek mindennapi életében is érezhető pozitív hatásai vannak – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban.

A tárcavezető a V4-ek külügyminiszteri találkozóját követő sajtóértekezleten kiemelte, hogy a visegrádi együttműködés a magyar külpolitika szívének egyik közepe, amely mindegyik fél számára előnyös.

– szögezte le.

Kiemelte, hogy gazdasági és biztonsági szempontból is fontos eredményei vannak ezen partnerségnek. Példaként hozta fel, hogy 35 milliárd euróval tavaly megdőlt a Magyarország és a három másik tagállam közötti kereskedelmi forgalom rekordja, s ez idén további 30 százalékkal bővült. “Ez világosan mutatja, hogy a visegrádi országok közötti gazdasági együttműködés növeli Közép-Európa gazdasági erejét” – fogalmazott.

“Ha ezt nem tudtuk volna elérni, akkor itt Közép-Európában meg úgy általában Európában is tízezres számban érkezhetnének és élhetnének illegális migránsok” – mondta.

Hírdetés

Aláhúzta, hogy a bevándorlás jelentette kihívás a mai napig fennáll, azonban Magyarország védi az EU külső határait, csak idén körülbelül 255 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályozott meg. Ennek kapcsán köszönetét fejezte ki a visegrádi országoknak, amiért segítségképpen rendszeresen küldenek rendőröket, határőröket.
“Mindannyiunk érdeke, hogy az illegális migrációt feltartóztassuk fizikai és politikai formában egyaránt. És örülök annak, hogy ezen a hazám, hazáink szempontjából kulcsfontosságú területen a visegrádi csoport kiválóan működik” – közölte.

A miniszter újságírói kérdésre reagálva értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy szlovák kollégája élesen bírálta korábbi találkozóját a szlovák ellenzéki Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) pártot vezető Robert Fico volt kormányfővel.
Mint mondta, több mint nyolc éve külügyminiszter, és sok mindent látott már, de olyat még nemigen, hogy azért kritizáljanak valakit, mert nem kizárólag a kormányzó párt, hanem az ellenzék képviselőivel is találkozik.

– közölte.

Az Ukrajnának nyújtandó közös EU-s támogatást illetően pedig kiemelte, hogy a kormány nem vétózott meg semmilyen anyagi segítségnyújtást, sőt azt határozottan támogatja, csak kétoldalú alapon, és nem közös hitelfelvétellel.

Szavai szerint elvi álláspontról van szó, mivel Magyarország szerint az Európai Unió jövője nem a közös adósság irányában van.

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »