Szijjártó: A V4-ek az új világrend nyertesei közé fognak tartozni

Szijjártó: A V4-ek az új világrend nyertesei közé fognak tartozni

A visegrádi országok (V4), az együttműködésüknek köszönhetően, a világjárvány utáni új világrend nyertesei közé tartozhatnak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közép-lengyelországi Lódzban, a V4 diplomáciai vezetőinek találkozóját követő közös sajtóértekezleten.

A V4-ek (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) az utóbbi években „a józan észen alapuló gazdasági és biztonságpolitikai stratégiát folytattak”,

ennek nyomán „mi töltjük be a növekedési motor szerepét” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Azt mondta, a koronavírus-járvány miatt nem túlzás új világrend létrejöttéről beszélni mind gazdasági, mind politikai szempontból, s ez természetesen új kihívásokat jelent.

– közölte a tárcavezető.

A Közép-Európába irányuló külföldi beruházásokról Szijjártó Péter azt mondta: gyakorlatilag az összes beruházási versenynél a végső vetélytársak mindig a V4 országai voltak, ez mutatja, hogy a térség Európa legvonzóbb beruházási térségévé vált.

Ez „a fegyelmezett költségvetési politikánknak”, valamint az alacsony adóknak köszönhető, ezért „az új világrend küszöbén” világossá kell tenni azt az álláspontot, hogy Magyarország soha nem fog hozzájárulni semmiféle globális minimumadó bevezetéséhez – húzta alá.

Hírdetés

versenyképességünk záloga, hogy az adópolitika nemzeti hatáskörben maradjon – tette hozzá.

Aláhúzta továbbá: Magyarország kitart az illegális bevándorlók elosztási kvótáját ellenző álláspontja mellett. „Azt látjuk, hogy sem Brüsszelben, sem New Yorkban nem adták fel a kötelező letelepítési kvóták gondolatát”, így továbbra is ébernek kell lennünk annak érdekében, hogy

– fogalmazott.

A magyarok erős Európában érdekeltek – folytatta, ez viszont nincs erős keresztény értékek és közösségek nélkül, ezért Magyarország a jövőben is ki fog állni a világon az üldözött keresztények mellett, és ragaszkodik Európa keresztény alapértékeinek megerősítéséhez.

Az új cseh külügyminiszter, Jakub Kulhánek ebben a vonatkozásban elmondta: a cél a közös európai igazolvány bevezetése, de

Kulhánek kitért a migráció témájára is, a visegrádi politikai vezetők nagy sikerének nevezte, hogy meggyőztek „egy sor európai országot arról, hogy a kötelező kvóták rendszere nem jó megoldás”. Aláhúzta:

A lengyel diplomácia vezetője, Zbigniew Rau bejelentette: a V4 külügyminiszterei a lengyel soros elnökség végén, júniusban még egyszer találkoznak, ezúttal a nyugat-balkáni országokkal bővített formátumban. Hangsúlyozta: az országcsoport aktívan támogatja a Nyugat-Balkán európai integrációját.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »