Szijjártó: a jövőben is kiállnak minden magyarért, függetlenül attól, hogy a határon innen vagy túl él

Szijjártó: a jövőben is kiállnak minden magyarért, függetlenül attól, hogy a határon innen vagy túl él

A választópolgárok megerősítették a kormány nemzetpolitikai stratégiájának támogatását, így a kormány folytatja azt, amit az elmúlt 12 évben elvégzett a nemzetpolitika területén – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának szerdai ülésén.

Az újrajelölt tárcavezető kifejtette: továbbra is azt a megközelítést alkalmazzák, hogy minden magyar felelős minden magyarért, valamint

Kitért rá: a választáson rekordszámban vettek részt a határon túli magyarok, ami azt mutatja, hogy ők is fontosnak tartják, hogy a nemzet jövőjéről szóló döntésekben a nemzet minden tagja részt vegyen. „A mi politikai családunk részéről nyilvánvalóan megtisztelőnek tartjuk, hogy ezeknek a szavazatoknak a 93 százalékát mi kaptuk” – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a jövőben is kiállnak minden magyarért, függetlenül attól, hogy a határon innen vagy túl él.

Elmondta: eddig több mint 60 ezer vállalatnak adtak támogatást összesen 200 milliárd forint értékben, és e támogatásnak a nyomán 394 milliárd forintnyi beruházás jött létre határon túli magyarlakta területeken. A magyar gazdaság ma már olyan formában van, hogy évről évre ki tudja termelni azokat a forrásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a határon túli magyarlakta területeken is finanszírozzanak beruházásokat a helyi vállalkozások számára – mutatott rá.

Kiemelte: ezek a programok beváltották a reményeket, és a szomszédos országok többségével arra az álláspontra helyezkedtek, hogy „ez mindenkinek jó”, hiszen a beruházás a szomszédos ország területén valósul meg, ott történik az adófizetés, a foglalkoztatás, a beszállítók alkalmazása.

Hírdetés

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy amióta kormányoznak, jelentősen növelték a nemzetpolitikai célú összkormányzati forrásokat. Ebből a szempontból kiemelte az anyanyelvű oktatásnak, az egyházi intézmények felújításának, építésének és a sportélet támogatásának a jelentőségét.

Hangsúlyozta: az a cél, hogy „legyünk jóban a szomszédokkal, mert jóban lenni jobb, mint rosszban”, ráadásul ha jóban vannak egy szomszédos országgal, az jó a határon túli magyar nemzeti közösségnek is, és ebből a szempontból sokat értek el az elmúlt időben. Emlékeztetett: az erdélyi és vajdasági magyar közösség kormányalkotó tényező a saját országában.

Kárpátalját illetően közölte: az ottani kormányzó korrekt partnerük. Folytatják a humanitárius segítségnyújtást Ukrajnának, és kitartanak álláspontjuk mellett, hogy nem szállítanak fegyvert az országba – jelentette ki.

A miniszter több képviselő érdeklődésére közölte: remélhetőleg mielőbb vége lesz az ukrajnai háborúnak, és akkor egyebek mellett a kárpátaljai gazdaságfejlesztési program felpörgetésével igyekeznek majd segíteni az ottani magyar közösségnek. A háború miatt zárójelbe tették a korábbi vitákat Ukrajnával – tette hozzá.

A bizottság végül 6 igen szavazattal támogatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszteri kinevezését.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »