Szijjártó a CNN-nek: vissza kell szereznünk a szuverenitásunkat

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a CNN amerikai hírtelevízióban úgy fogalmazott egy szerdai interjúban: milliók tartózkodnak Jordániában, Törökországban, Libanonban és az iraki Kurdisztánban, ezeknek az országoknak pedig pénzügyi segítséget kell nyújtani, hogy a teherviselésben támogassuk őket.

Szijjártó Péter szerint rossz politika még több embert hívni az Európai Unióba. – A mi álláspontunk az, hogy vissza kell szereznünk a szuverenitásunkat, nekünk kell egyedül eldöntenünk, hogy kit engedünk be Európába – mondta a magyar miniszter, aki az ENSZ-közgyűlés ülésszakának a nemzetközi biztonságról folytatott vitáján vett részt kedden, s ekkor nyilatkozott a CNN-nek. Az interjút az amerikai hírcsatorna európai adásában sugározták szerda este.

Feltételezzük, hogy az EU végrehajtja a kvótarendszert, mi fog akkor történni? – tette fel a kérdést a CNN riportere a külügyminiszternek.

Szijjártó Péter válaszában kifejtette, hogy a magyar kormány már az Európai Bírósághoz fordult ez ügyben, ahogy azt tette Szlovákia is, mert az első döntés a kvótarendszerről, amelyben az uniós belügyminiszterek megállapodtak, megsértette az európai szabályokat.

Ez a döntés módosította a dublini rendszert. A magyar külügyminiszter leszögezte: a mi álláspontunk azonban az, hogy a dublini rendszer módosításához a nemzeti parlamentek és a tagállamoknak kell a hozzájárulásuk. És ezúttal nem ezt történt – tette hozzá.

A CNN riportere rákérdezett arra is, hogy a jelentős uniós forrásokban részesülő Magyarországnak nem kellene-e tiszteletben tartania az EU-s törvényeket, nem kellene-e több szolidaritást mutatnia az EU-s országokkal.

Szijjártó Péter közölte: valójában Magyarország mutat legtöbb szolidaritást Németországgal és Ausztriával, mert mi vagyunk az egyetlenek, akik azt mondhatják: megállítottuk az illegális migráció beáramlását a határainkon. Magyarország területén keresztül többé nem áramlik illegális migráció Ausztria és Németország felé – mondta.

– Szerintem az nem jele a szolidaritásnak, hogy vannak olyan országok, amelyek ráteszik a terhet Ausztria, Németország vagy Svédország vállaira. Magyarország viszont nem ezt teszi, megállította a beáramlást a határainál. Ez a szolidaritás kérdése. Mi a schengeni övezet része vagyunk, ami kötelessé tesz a külső határok védelmére, és mi ezt tesszük – hangoztatta Szijjártó.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »