Szigorítottak az állatvédelmi szabályokon – bűncselekmény lesz az állatviadalokon való részvétel

Szigorítottak az állatvédelmi szabályokon – bűncselekmény lesz az állatviadalokon való részvétel

Súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít, miután az Országgyűlés kedden elfogadta a fideszes képviselők által benyújtott, az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását.

Az előterjesztést 168 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a parlament.

A jogszabály a büntető törvénykönyv jelenlegi szabályozásához képest bővíti a természetkárosítás, az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezésének minősített eseteit.

A jövőben szigorúbban lehet fellépni többek között a különös visszaesőkkel, a haszonszerzési céllal működtetett szaporítótelepekkel, illetve azokkal szemben, akiket korábban már az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől eltiltottak.

Ezentúl már a méreg vagy csalétek kihelyezésének előkészülete is büntetendő.

Bővült az állatkínzás minősített eseteinek köre a nagy nyilvánosság előtti elkövetéssel, az állattartástól való eltiltás alatti állatkínzással, valamint állatkínzás elkövetésével tiltott állatviadal szervezését vagy állatkínzást követő két éven belül.

Hírdetés

Magasabb büntetési tétel, egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki a méreg alkalmazásával vagy az élet kioltására alkalmas csalétek kihelyezésével több állat pusztulását okozó, illetve a különös visszaesőként történő állatkínzás elkövetéskor.

Az állatkínzás minősített esete lett a szaporítás, amelyet szintén egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnek.

Az állatviadalok szervezői mellett mostantól a résztvevőket is büntetik, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel.

Rögzítették: állat esetében az elkobzás végrehajtásának általános lépéseit – különösen a megsemmisítést – nem kell elvégezni.

A törvény legtöbb rendelkezése január 1-jén lép hatályba.

(MTI)

Kutyaviadalok a cigánytelepen – ha tetten érik őket, retkes parasztoznak és rasszista köcsögöznek (18+)

A kutyaviadal a cigánybűnözés legújabb formája – Szurkolók az állatkínzás ellen (+16)

"Benne van a vérükben": kutyákat fejeznek le a cigányok, jó lesz focilabda helyett

Nem is kínozták halálra Fülöp kutyát az igazmondó cigányok, már félholtan ment haza szegény pára

A kutyaviadaloztató cigányok is kellően fel vannak már világosítva: "Holnap megyek a jogvédelmisekhez!"

Ha minden kutya elpusztult, a paraszt magyarok következnek egy állatkínzással provokáló cigány szuka szerint (16+)

18+ képek: Kutyákat akasztottak fel, évente több százat gyilkolnak meg állatviadalokon a cigányok


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »