Szigorítások október 23-án – Végleges a program

Szigorítások október 23-án – Végleges a program

Terrorveszélyre hivatkozva korlátozhatják a hatóságok az október 23-ára tervezett, ellenzéki tüntetést – derült ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára által tartott sajtótájékoztatón.

Az 56-os emlékév októberi és novemberi ünnepi programjait részletező sajtóeseményen újságírói kérdésre Vargha Tamás elmondta: az augusztus 20-ai nemzeti ünnepséghez hasonlóan most is fokozott terrorfenyegetettség lép életbe, ezért a Kossuth Lajos térre tervezett ünnepi rendezvényen garantálni kell a megfelelő biztonsági környezetet. Biztonsági okokra hivatkozva lezárják a Vértanúk terét illetve a pesti alsórakpartot.

Bízom benne, hogy idén is méltó módon emlékezhetünk meg 56 hőseiről – hangzott el az államtitkártól a sajtótájékoztatón.

Október 23-án vasárnap reggel kilenc órakor zászlófelvonással kezdődik a nemzeti ünnep a Kossuth Lajos téren. Délután három órakor Orbán Viktor miniszterelnök, illetve az egyetlen meghívott külföldi államfő, Andrzej Duda Lengyelország köztársasági elnöke mondja el itt beszédét. Este hétkor „Szabadságkoncert, 1956” címen a Papp László Sportarénában ingyenes tömegrendezvény veszi kezdetét, többek között Vastagh Csaba, Ákos és a Beatrice műsorával. A sajtótájékoztatón kiderült továbbá, hogy korhű villamosokkal és az 56-os híreket áruló rikkancsokkal fokozza a kormány az ünnepi hangulatot. Az eseménysorozat ugyanis már október 20-án délelőtt tizenegy órakor elkezdődik a Corvin köznél, Schmidt Mária az 1956-os emlékév kormánybiztosának beszédével. Október 22-én, szombaton délután fél hatkor Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédét hallgathatjuk meg. Kedden, október 25-én tudományos konferenciát tartanak a Parlamentben, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Marek Kuchcinski, a lengyel Szejm elnöke illetve Stanislaw Tillich, Szászország miniszterelnöke tart előadást. Október 26-án szerdán és november 3-án csütörtökön Balog Zoltán miniszter, az 1956-os Emlékbizottság elnöke mond beszédeket.

November 4-e a Nemzeti Gyász Emléknapja. Reggel kilenckor felvonják, majd félárbócra eresztik a nemzeti lobogót a Kossuth Lajos téren. Délelőtt tizenegy órakor Áder János köztársasági elnök mond beszédet. Este hat órakor a Szent István Bazilikában „Requiem a hősökért” címen emlékkoncertet tartanak. November 5-én és 6-án a Szabadság, szerelem nevet viselő filmfesztiválon az 56-os forradalom és szabadságharcot megidéző alkotásokat vetítenek a Corvin moziban.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »