Szezon végén nyílik meg a nagyváradi akvapark

Szezon végén nyílik meg a nagyváradi akvapark

Többszöri halasztás után szeptember 10-én nyitja meg kapuit a látogatók előtt a nagyváradi élményfürdő. A helyi önkormányzat által létrehozott megaberuházás még május végére elkészült, azonban több hónapig kellett várni a szükséges engedélyekre, elsősorban a térségben premiernek számító óriáscsúszdák miatt.

noul-strand_b(archív felvétel)

Călin Ardelean, az akvapark ügyvivője korábban a Digi24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy több óriáscsúszdával is problémák adódtak, ezért nem sikerült az ígért júliusi határidőre megnyitni a létesítményt.

Most, hogy a műszaki hibák elhárítását követően sikerült beszerezni a szükséges engedélyeket, a váradi önkormányzat közterületeket felügyelő igazgatósága szeptember 10-én, szombaton 10 órakor annak ellenére megnyitja az egykori városi strand helyén épült Nymphaea Akvapark kapuit, hogy annak területén egyelőre nem oldották meg a közétkeztetést, csak nemrég hirdették meg az újabb tendert az élményfürdőben vendéglőket működtetni szándékozó cégek számára. Az ajánlatokat tartalmazó borítékokat kedden nyitották ki, miután az első versenytárgyalást érdeklődők hiányában érvénytelenítették.

Az illetékes igazgatóság szerint a következő néhány hétben a berendezések beüzemelése és tesztelése, illetve az alkalmazottak kiképzése zajlik, és az igazgatóság azt reméli, addigra a közétkeztetés problémáját is sikerül megoldani. „Várjuk a nagyváradiakat, illetve a turistákat, hogy közösen örüljünk a térség legkorszerűbb élményfürdőjének” – írja meghívójában a működtető, amely szerint három órán keresztül 25 lejért, egész nap 50 lejért lehet fürdőzni az akvaparkban.

A nagyváradi önkormányzat által uniós támogatással, mintegy 91 millió lejből felépített élményfürdő két év alatt készült el, a kivitelező, a szegedi KÉSZ vállalat május végén adta át a létesítményt. A több mint 1500 személy befogadására alkalmas komplexumban összesen 7 szabadtéri és 13 beltéri medence, egy multifunkcionális sportpálya, wellness- és spaszolgáltatás várja a kikapcsolódni vágyókat. Van hullámfürdő, de az úszómedence és műugrómedence sem hiányzik – utóbbi országos versenynek is otthont adhat –, és összesen több mint egy kilométer hosszú – 9 külső és 4 beltéri – csúszda teszi teljessé a kínálatot.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »