Szexuális zaklatás Svájcban – 18 éves lány az áldozat

November 25-én este egy 18 éves svájci lány egyedül buszozott a Tessin kantonban található, olasz határhoz közeli Bellinzona városában. A munkából hazafelé tartó hölgyet egy észak-afrikai kinézetű bevándorló kezdte el zaklatni, de szerencsére sikerült megszöknie, és azóta a támadót is elfogták.

A fiatal lány, aki az esetet követően napokig nem tudott aludni, az Unser Mitteleuropa portálnak nyilatkozva részletesen beszámolt az esetről.

A buszon utaztam nyugalomban, mint mindig, nem sejtve, hogy mi fog történni, amikor egyszer csak jött ez a fiú, megkérdezte, leülhet-e mellém. Mondtam, hogy igen, erre leült, majd pár perc elteltével megfogta a lábamat. Én rögtön elrántottam, de aztán újra megérintett. Ekkor már erőteljesebben húztam el a lábam, de hirtelen már a melleimet kezdte fogdosni, én pedig kétségbeesésemben jeleztem a buszon, hogy leszállok. Az ablak mellett ültem, így át kellett furakodnom rajta, és amikor már majdnem átértem, ő újra megragadott, és visszahúzott maga mellé. Tovább erőszakoskodott, fogdosott mindenhol, én pedig sokkos állapotba kerültem, és már arra sem emlékszem, hogyan, de végül sikerült kiszabadítanom magam a kezei közül, és leszállnom a buszról. Ő tovább utazott, én pedig annyira rosszul voltam, hogy nem bírtam megmozdulni. Végül a bátyám sietett segítségemre, és vitt haza.

A fiatal lány nem adta fel, és mivel nem bízott abban, hogy a rendőrség kézre tudja keríteni a támadót, ő maga járt ki a bellinzonai állomásra minden nap, hogy megtalálja az erőszakoskodót. Ez végül kedden sikerült is, és miután riasztotta a rendőrséget, a tettest elfogták.

Az elkövető a leírás alapján észak-afrikai, feltehetően tunéziai, cikkünk megjelenéséig a svájci sajtó nem foglalkozott az esettel.

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »