Szexrabszolgának és szervdonornak árulják a nőket az ISIL terroristái – MOST VALAHOGYAN KUSSOLNAK A FEMINISTA MOZGALMAK

Egymás között, a Facebookon árulják szexrabszolgáikat a dzsihadisták, a fogvatartott lányokért elkért összeget pedig egyszerűen csak a kereslettel és a kínálattal indokolják – derítette ki a Washington Post több 18 év körüli lányról feltett képaláírásból. Az Iszlám Állam terroristái a főként jazidi közösségből elrabolt fogvatartottakat fotóval és életrajzi adatok nélkül próbálják eladni „testvéreiknek” a Facebookon.

Magyar Menedék - Sitchin

KERESLET-KÍNÁLAT

„Ezt a képet azoknak a testvéreknek küldöm, akik rabszolgát akarnak venni: ez itt 8 ezer dollárba kerül” – írta a Facebookon egy Abu Assad Almani nevű felhasználó, aki rengeteg kritikát kapott muzulmán társától a fátyol nélküli lányokról feltöltött képek miatt. Pár órán belül már egy másik képet is küldött, ezen egy kisírt szemű lány szerepelt, szintén fátyol nélkül. „Egy másik sabyiah (rabszolga), szintén 8 ezer dollárért. Igen vagy nem?” – írta a szintén 18 év körüli lányról, aki a feltett képen megpróbál mosolyogni, de nem mer ránézni az őt fényképező férfire. A Facebook természetesen órákon belül letörölte a fotókat az oldalról, de még mindig nem derült ki, hogy Abu Assad Almani maga próbált meg nőket eladni az interneten, vagy kommentelte netes árverésüket. De a rabszolgák internetes értékesítése is csak azt bizonyítja, hogy egyre több foglyuk van a harcosoknak, akiktől csak igen magas áron hajlandóak megválni.

Mióta az Iszlám Államot sarokba szorították Szíriában és Irakban, a terroristák rabszolgái még borzasztóbb körülmények között élnek – egymás között cserélgetik őket az elszegényedett dzsihadisták, nincs számukra elegendő élelem és gyógyszer sem, és bármelyik nap eltalálhatja őket a terroristákra kilőtt bombák egyike. Az Iszlám Állam már korábban is megdöbbentő útmutatót osztott meg a rabszolgatartásról, a nőkhöz való használati utasítában a pubertáskor előtti szexrabszolgaságot is biztonságosnak tartják, és elmagyarázzák, hogy a lányok milyen veréseket képesek túlélni. A május 20-ai fényképes árverésre azonban eddig még nem volt példa. „Miért ér ez a nő 8 ezer dollárt? Mi benne a különleges?” – kérdezte a Faceookon az egyik hozzászóló. Rövid választ kapott: „A lány ára a kereslet és a kínálat függvénye.”

„ALKATRÉSZNEK“

A szervkereskedelem sokszor nagyobb hasznot jelenthet a dzsihadistáknak, mint a rabszolgák eladása. Az utóbbi időben egyre több erre utaló kérdés érkezett a közösségi oldalakra, az egyik beszélgetés során egy dzsihadista azért akart lányt vásárolni, hogy máját mint „alkatrészt” értékesítse. Ezek a közösségi oldalra feltett beszélgetések rengeteg dolgot elárulnak a terroristákról: megtudhatjuk, hol és milyen körülmények között tartják fogva rabszolganőiket, kikiáltási árukon kívül szervkereskedelmi információkat is le lehet szűrni belőlük – szerepel a washingtoni székhelyű, közel-keleti médiát szemléző Memri legutóbbi jelentésében.

Washington Post – PESTISRÁCOK,HU – HUNHÍR.INFO


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »