Szerzetesek feljegyzései bizonyítják a drámai éghajlatváltozást

Szerzetesek feljegyzései bizonyítják a drámai éghajlatváltozást

Japán szerzetesek, valamint finn megfigyelők több száz éven át vezetett feljegyzéseiből kiderül, milyen drámai mértékben változott meg az elmúlt évszázadokban a Föld éghajlata. Az adatsorokat egy nemzetközi kutatócsoport elemezte.  

A Suwa-tó a Japán központi részén található, gyakran a japán Alpoknak nevezett Kiso-hegységnél fekszik – olvasható a National Geographic honlapján. Amikor a tó befagy, a fokozódó hideg hatására megnagyobbodott jégréteglemezek egymásra torlódnak, és ún.  turolást formáznak. Japánul ezt omiwatarinak nevezik. A legenda szerint az omiwatarikat sintó istenek hozzák létre, amikor átsétálnak a tavon. A tó partján lévő szentélyben élő papok 1443 óta feljegyezték, amikor turolás jelent meg a Suwán.

A világ másik felén 1693-ban egy Olof Ahlbom nevű finn kereskedő is elkezdte feljegyezni a finn-svéd határon fekvő Torneälven folyón megfigyelhető jégzajlás kezdetét. Ahlbom 1715-ben, a nagy északi háború kedvezőtlen alakulása miatt elhagyta otthonát, és így az adatsor is megszakadt, 1721-ben azonban visszatért. A feljegyzéseket a férfi halála óta is mindig vezeti valaki.

A tudósok a régmúlt korok klímájának kutatása során általában indirekt bizonyítékokra kell hagyatkozzanak: a fák évgyűrűiben, a jégmagokban és a pollenkoncentráció tekintetében bekövetkező változásokra. A japán és finn feljegyzések azonban sokkal közvetlenebb információt biztosítanak a kutatók számára.

John Magnuson, a Wisconsin-Madison Egyetem ökológusa az 1990-es években szerzett tudomást a japán és finn adatok létezéséről, amikor egy nemzetközi kutatócsoportot szervezett az északi félteke különböző országaiban az elmúlt évszázadokban keletkezett, jéggel kapcsolatos feljegyzések összehasonlítása végett. Magnuson csapata azonban csak nemrég állt össze a torontói York Egyetem kutatója, Sapna Sharma csoportjával a japán feljegyzések részletesebb elemzése érdekében. A kutatók lefordították a gyakran könnyen szakadó rizspapírra írt jegyzeteket, beszéltek szakértőkkel a helyi viszonyokról, és igyekeztek megfejteni a naptárak jelöléseit, amelyek nem csak a nyugati formáktól tértek el, hanem még az egyes szentélyek is más-más formátumot használtak. „Ez egy igazi interdiszciplináris projekt volt” – magyarázta Sharma.

A kutatók Nature című szaklapban közzétett tanulmánya szerint az ipari forradalom óta eltelt időszakban a fagyás és az olvadás között eltelt idő lerövidült,  és a jéggel kapcsolatos folyamatok szorosabban köthetők a légkörben megfigyelhető szén-dioxid-koncentrációhoz. A szélsőséges esetek is gyakoribbá váltak. A Sintó papok első feljegyzéseinek keletkezésétől számított 250 évben például mindössze három olyan év volt, amikor nem fagyott be a Suwa-tó jege, 1955 és 2004 között azonban tizenkettő, csak 2005 és 2014 között pedig öt (a tó 2015 és 2016 telén sem fagyott be).

Korábban már számos, a globális felmelegedés bizonyítékai után kutató tudós vizsgálta meg ornitológusok, botanikusok és más megfigyelők naplóit. Henry David Thoreau Walden-tónál keletkezett megfigyelései alapján látható, hogy számos virágfajta jóval később virágzott a területen, mint manapság. Joseph Grinnell természettudós 20. század elején, Kalifornia állatvilágáról írt jegyzeteit a mai állapottal összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy számos emlős északabbra, magasabban található területekre költözött. Thoreau és Grinnell azonban gyakorlatilag csak pillanatképeket rögzítettek a japán és finn adatsorokhoz képest, amelyek jóval összetettebben és megbízhatóbb módon mesélnek az éghajlatban bekövetkezett drasztikus változásokról. Ha légkör szén-dioxid-koncentárciója és ezzel összefüggésben az átlaghőmérséklet tovább emelkedik, elképzelhető, hogy a sintóista papok legendájában felbukkanó istenek egy napon talán utoljára szelik át a Suwa-tavat.

Budapest Kvíz

 


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »