Szeretetország harsogó fanfárjai 4.

Szeretetország harsogó fanfárjai 4.

Nem véletlen, hogy nem velem próbálták lejáratni Gyurcsányt, hanem Gyurcsánnyal próbáltak lejáratni engem. – Szeretnék totálisan elhatárolódni Magyarország Kormányától. – Az egyik legnépszerűbb író vagyok Magyarországon, a könyveim a legolvasottabbak közé tartoznak.

Fotó: Péterfy Gergely Facebook

Márki-Zay: Gyurcsány alig várta, hogy elbukjuk a választást

„Száz százalékban Gyurcsány vagyok, nem sok marad a hullaságnak” – válaszolta Márki-Zay Péter a 24.hu-nak adott interjújában arra a kérdésre, hogy most épp hány százalékban politikai hulla.

 

Van, amiben egyetért Lázár, Jakab és Gyurcsány

„Sajnos a politikai hullaságom kérdésében teljes az egyetértés Lázár János, Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc között. Sőt, ez már nem is csupán egyetértés, inkább érdekközösség: mind azt szeretné, hogy politikai hulla legyek” – tette hozzá a vasárnapi választáson egyéniben és országosan csúfos kudarcot elszenvedő miniszterelnök-jelölt.

Egy kérdéssel később azonban elismerte: ha a politikai karrier a fokmérő, akkor nem áll jól, igaz sose karrierként, megélhetésként gondolt a politikára, hanem hatni, tenni akart a közösségért, az emberekért.

Márki-Zay szerint van egy óriási előnye: a becsülete. „Hódmezővásárhely polgármestere vagyok 2018 óta, a kezemhez egyetlen fillér sem tapad, minden tettemet a tisztesség vezeti, átláthatóak a pályázatok, adományokból, önkéntesekkel fejlődik a város. Ami, meglehet, a politikai ellenfeleim szemében politikai hullává érdemesít, én mégis a tisztességben hiszek” – fejtette ki, mit ért ezalatt.

Márki-Zay elismételte, hogy végtelenül szomorú az eredmények miatt, a választás tanulsága pedig számára az, hogy egy hatékonynak tűnő logikai modellt követve mindent megtett az ellenzék a sikerért, és mégis kudarcot vallottak, vagyis nem volt jó a modell.

Őszintén hittem, hogy a politika egy társasjáték, olyan, mint a monopoly, a sakk, a go vagy bármely kártyajáték, ahol megtanulod a szabályokat és a trükköket, és ha élesben is képes vagy fegyelmezetten, kreatívan és bölcsen alkalmazni a tudásodat, akkor jó eséllyel nyersz” – mondta Márki-Zay, aki szerint „mára a politika nevű társasjáték mögül eltűnt a becsületes demokrácia, eltűnt a tiszta választás”.

Ennek ellenére Márki-Zay bízott benne, hogy még ilyen feltételek között is legyőzhető a Fidesz, „csak annyi kell, hogy összefogjunk, az erőforrásbéli hátrányainkat munkával pótoljuk, mutassuk magunkat az internetes felületeken, és legyünk jelen április 3-án a szavazókörökben, így gátolva meg a csalásokat. A munkát elvégeztük, mégis látványos kudarc a vége. Elvéreztünk a brutális propagandával szemben, képtelenek voltunk hatástalanítani a Fidesz olyan aljas hazugságait, mint hogy magyar katonákat küldenénk meghalni Ukrajnába, és hogy elzárnánk a gázcsapokat”.

Hozzátette: neki tiszta a lelkiismerete.

Márki-Zay szerint „ostobaság”, hogy ő Gyurcsány embere lett volna, ezt pedig a DK elnöke is bizonyította, amikor vasárnap a vereség után rögtön beleszállt.

„Alig várta, hogy elbukjuk a választást” – mondta Gyurcsányról Márki-Zay. „Nyilván örült volna a győzelemnek, de a vereséggel kalkulált, és amint kiderült, hogy valóban kikaptunk, azonnal elhatárolódott tőlem, igyekezett rám tolni a felelősséget. Ezzel igazolva, hogy nem vagyok se »mini Feri«, se »száz százalékban Gyurcsány«. Nem véletlen, hogy nem velem próbálták lejáratni Gyurcsányt, hanem Gyurcsánnyal próbáltak lejáratni engem” – tette hozzá, majd egy mondattal később odáig ment, hogy „múlt vasárnap nem rám mondtak nemet a választók, hanem Gyurcsány Ferencre, aki sajnos súlyos tehertétel az ellenzéken, milliók rettegnek tőle, és ha föltűnik az egyik oldalon, a választók jelentős része fut a másik irányba”.

Márki-Zay beszélt az ellenzéki tárgyalások hátteréről is.

„Azt mondta az illető, hogy ha elbukunk, akkor én leszek a hibás, és ne számítsak arra, hogy osztozni fog velem a vereségben” – mondta Márki-Zay, hozzátéve hogy ez hónapokkal ezelőtt történt, és nevet nem akar mondani.

Az interjú további részéből kiderül: Dobrev és Gyurcsány nem hívta fel a vereség óta, de ez nem tűnt fel, mert sokszor csörög a telefonja, felhívta például Iványi Gábor is. „Meg Fekete-Győr András, akivel ugyan nem beszéltem, de küldött egy hosszú SMS-t. És a cigányság is hívott, a zsidóság is hívott, a keresztények is, püspök is volt köztük, és nem Beer Miklós, de nem mondom meg, hogy ki” – mesélte Márki-Zay.

Az is kiderült: ő is hívott embereket, beszélt például Lázár Jánossal, aki nem zárkózott el attól, hogy a későbbiekben leüljenek beszélni egymással. Márki-Zay tervezi Orbán Viktort is felhívni, de mivel nincs meg a száma, Kocsis Mátétól kérte el.

Barkóczi: Márki-Zay Péter a kétharmad felelőse

A csúfos választási kudarc után szinte azonnal egymásnak estek az ellenzéki vezérek: Jakab és Gyurcsány egyből nekiment Márki-Zaynak, aki azzal vádolta meg a DK elnökét, hogy alig várta, hogy az ellenzék elbukja a választást. Jakab Pétert pedig azért kritizálta, mert véleménye szerint az elvesztett 900 ezer ellenzéki voks zöme a 2018-as Jobbik-tábor lemorzsolódásából adódik.

Most újabb politikus szállt be a blame game-be: a DK-s Barkóczi Balázs – aki a vártnál szorosabban húzta be egyéni kerületét Budapesten – a Facebook-oldalán üzent a „gyurcsányozóknak”.

„2019. önkormányzati választás – Nincs Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc pedig felszántja az országot az egész kampányban. Eredmény: masszív ellenzéki győzelem, nyertünk Budapesten, Miskolcon, Pécsen, Tatabányán, Salgótarjánban, Egerben és Szombathelyen.

Hírdetés

2022. országgyűlési választás – Gyurcsány Ferenc nem folytathat országos kampányt, mert erre kéri Márki-Zay Péter, aki végigkampányolja az országot. Eredmény: kétharmados Fidesz-győzelem, a 2019-ben megnyert városok jelentős többségében veszített az ellenzék” – hasonlítja össze a két választást Barkóczi.

„Tessék levonni a következtetéseket! Ha nem nézünk szembe az igazsággal, tanulni sem fogunk belőle: Márki-Zay Péter a kétharmad felelőse” – teszi hozzá.

Horn Gábor szerint a Fidesz győzelmében most is benne van egy „Nem azt mondták, Feri”–üzenet

Interjút adott a hvg.hu-nak Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője.

Felidézték az SZDSZ egykori politikusának szállóigévé vált mondatát, mellyel a 2008-as szociális népszavazás estéjén az eredményt magyarázó Gyurcsány Ferenc szavaira úgy reagált: „Nem azt mondták, Feri, hanem hogy húzz a picsába”.

„Tartalmilag vállalom, hogy akkor azt üzenték a választók, »nem akarjuk, hogy ti csináljátok tovább.« A Fidesz mostani földcsuszamlásszerű győzelmében is van egy ilyen üzenet: a magyar társadalom jelentős többsége számára nem volt ajánlat az, amit az ellenzék kínált” – mondta Horn, aki szerint „fölösleges arról beszélni, hogy személy szerint ki a felelős, ki mit rontott el.

„Hosszan lehetne elemezni, hogy milyen szerepe volt a jelöltnek, a pártoknak, a kampánynak, a háborúnak és így tovább. Ezek mind belejátszanak, ahogy nagyon lényegesek a finoman szólva egyenlőtlen esélyek és a választási csalás fogalmát kimerítő erőfölény a Fidesz oldalán” – vélekedett.

Az elemző szerint amíg a Fidesz elvégezte a munkáját, és elvitte a táborát szavazni, addig az ellenzék pusztán a munka technikai részét végezte el azzal, hogy összeálltak, a tartalmit nem, ezért a saját választóik egy része sem hitte, hogy nyerhetnek.

Horn Gábor Márki-Zay felelősségéről azt mondta, hogy „a súlyos vereségben mindenkinek megvan a felelőssége, ha ennek nincs következménye, az nagy baj lesz az ellenzék további életére nézve”

Az, hogy Márki-Zay egy személyben – akár mint kapitány, ahogy Gyurcsány Ferenc hívta, akár mint főbűnös – tönkretette az ellenzéket, semmiképpen nem felel meg annak a súlyos valóságnak, amit látunk. Márki-Zay felelőssége mellett ott van Jakabé, Gyurcsányé és még sorolhatnám a többieket. Most az önreflexiónak van itt az ideje, amit valószínűleg részben közösen kell elvégezniük az érintetteknek” – tette hozzá a Republikon Intézet vezetője.

Molnár Ákos „Noár”: Szégyellem, hogy Magyarországnak ilyen miniszterelnöke van

„»Szeretnék totálisan elhatárolódni Magyarország Kormányától és az oroszbarát politikájától.« /

“I want to distance myself from the Hungarian Government and its Russian-friendly policy.” 

Bucsában több száz civilt végeztek ki, kínoztak meg és erőszakoltak meg az orosz katonák. Ehhez képest a magyar külügyminiszter az ukrán nagykövetet rendelte be, az ukránokat kérte, hogy fejezzék be a magyarok »inzultálását«. Putyin, a magyar miniszterelnökkel folytatott telefonhívásában provokációnak minősítette a bucsai mészárlás hírét. Erről Orbán nem beszélt, sőt a magyar miniszterelnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt nevezte az egyik »ellenfélnek«, akit a kampány során le kellett győznie. Az ukránok szabadságharcot vívnak, ahogy a magyarok tették ’56-ban. Most ukrán nőket erőszakolnak meg orosz katonák, ukrán férjeket ölnek meg és ukrán gyerekek lesznek árvák.

202-nél tart az EU-s országból márciusban eltávolított orosz kémek és diplomaták száma. Tudjátok Magyarország hány diplomatát, vagy kémet utasított ki a háború kezdete óta? Egyet sem. Szégyellem, hogy Magyarországnak ilyen miniszterelnöke van.«

Áron”

„Aki Gyurcsánnyal magyarázza az ellenzék kudarcát, az tizenhat éve Orbán foglya” – véli Friderikusz Sándor

A csúfos választási kudarc után megindult a blame game a baloldalon: megmondóemberek és politikusok keresik a felelősöket a bukásért. Két csoport különíthető el: a DK-sok főleg Márki-Zay kampányában látják a vereség okát, mások pedig azzal érvelnek, hogy Gyurcsánnyal a közös listán nem lehet választást nyerni.

Ez utóbbival feltehetően nem ért egyet az egykori tévés, Friderikusz Sándor, aki a minap Böcskei Balázzsal készített podcastot az április 3-i választásról.

A beszélgetés egy pontján Friderikusz magához ragadta a szót, és kifejtette véleményét a „Gyurcsány-problémáról”.

Szerintem ez a Gyurcsány-ellenes elv önmagában egy 16 éves probléma, és aki ezt szajkózza az maga is Orbán foglya. Annak a 16 éves agymosásnak a foglya, amit Orbán és gépezet működtet Gyurcsány Ferenc ellen. És ennek semmi köze nincsen Gyurcsány teljesítményéhez, sem személyes adottságaihoz, sem a kormányzásához, kizárólag a lejáratáshoz van köze. A rendszerváltás utáni magyar történelemnek nincs még egy olyan alakja, akit nem mérlegelnek, csak elítélnek, nem veszik figyelembe kormányzásának eredményeit, csak köpködve veszik szájára nevét, és ezt igen gyakran teszik szavazók és újságírók egyaránt. Miközben szerintem a mai ellenzéknek az egyetlen olyan képviselője, aki képes távlatosan gondolkodni, aki profi politikus, és a következőt én fényévekre látom. Szerintem aki Gyurcsánnyal magyarázza az ellenzék kudarcát, az tizenhat éve Orbán foglya” – fakadt ki Friderikusz.

Erre a DK-közeli Böcskei Balázs – akinek cége, a Respublica Kft. bedolgozott a DK európai parlamenti csapatának, emellett pedig a DK-s Gy. Németh Erzsébet hivatalának is dolgozik, mint fővárosi tanácsadó, bár a DK-s tanácsadó titulust visszautasította még tavaly – úgy reagált, hogy

„A politikában tehát a teljesítmény az támogatottság-alapú, és egyértelműen vizsgálható. Az ellenzéki oldalon ez nem Gyurcsány hibája, felelőssége. Ahhoz, hogy valaki politikussá legyen az ellenzéki oldalon, ahhoz le kell győznie Gyurcsány Ferencet. Hogy ezt meg tudja tenni, ahhoz akkora támogatottsága kell legye, mint a DK-nak. Amíg ez a munka nincs elvégezve, viszonylag nehéz felfelé kérdezősködni” – mondta az elemző.

Demeter Szilárd: Köszönöm Péterfy Gergelynek

Péterfy Gergely mondja:

»Az egyik legnépszerűbb író vagyok Magyarországon, a könyveim a legolvasottabbak közé tartoznak. És mégsem jutottam szóhoz az elmúlt években sem a közmédiában, sem azokon a magáncsatornákon, amik Orbán-közeli vállalkozásokhoz tartoznak. A testvérem, Péterfy Bori, énekesnő. Nem léphet fel olyan fesztiválokon, ahol állami pénzek is mozognak. Általánosságban nem juthatnak pénzhez az ellenzéki művészek.«

Péterfy Gergely népszerűségét a könyvei eladott példányszáma alapján azért nem tenném a toplista elejére. De lehet, hogy ma már ezt is lájkokban mérik. Péterfy Bori is fellépésekhez juthat(na), ám legtöbbször szabaccsságharca miatt inkább nem akar. Hát, ez olyan diktatúra, hogy nem kényszerítik.

Az ún. ellenzéki művészek is sok pénzhez jutnak, elég, ha csak Péterfy elvtársai, Parti-Nagy Lajos és Závada Pál DIA-pénzeit említem, vagy noÁr filmszerepeit, de ne listázzunk. Péterfy Gergelyt talán azért nem hívják a közmédiába, ide-oda, mert amint fentebb is látszik, mondandója köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Ettől még ír rendszeresen, ha kell, ha nem.

Péterfy Gergely szándéka szerint az új írófejedelem lenne Esterházy Péter helyét betöltendő – Esterházy formátuma és tehetsége nélkül. Így lett belőle a szépírók Jakab Pétere. Többek között a Mandineren szemlézett eszmefuttatásainak köszönhető a negyedik kétharmad. Köszönjük!


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »